Benjamin László Pestszentlőrincen született. 1931-ben abbahagyta gimnáziumi tanulmányait, nyomdászinasnak állt, azután kötőszövő, vasipari munkás, majd a szűcs szakmában dolgozott; 1931-től vett részt a munkásmozgalomban. Az 1930-as évek elején indult irodalmi pályája, verseit több lap közölte. 1945 után újságírónak állt, 1952-53-ban az Új Hang című folyóirat főszerkesztője volt. 1963-ban a Kortárs szerkesztőbizottsági tagja lett, 1968-tól a Magvető Könyvkiadó lektora volt. 1976-ban az Új Tükör szerkesztőségébe került, s végül a lap főszerkesztőjeként tevékenykedett. Költészetének alaphangját kezdettől fogva a munkásmozgalomhoz tartozása határozta meg. 1945 utáni verseinek többsége vívódásairól szól, később 1949-54-ben költészetét az ún. szocialista építés, azaz a napi politika közvetlen szolgálatába állította. 1954-ben kezdte felismerni a diktatúra valódi természetét, művészi válsága kemény önvizsgálatot, ugyanakkor költészetének megújulását eredményezte. Önéletrajzi jellegű verseiben számolt le illúzióival, számot vetett életének addigi alakulásával és tanulságaival (Vallomások, viták 1979). Verseskötetei mellett verses képeskönyvei is megjelentek, amelyeket bölcs derűje hatja át. A legismertebb közülük talán a Vidám abc. Kis magyar antológia címen irodalmi paródiákat is közzétett. 1949-ben Baumgarten-díjjal, 1950-ben és 1952-ben Kossuth-díjjal, 1968-ban pedig József Attila-díjjal tüntették ki.