Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Emlékművet kapott az austerlitzi csata színhelyén a három császár

2005. szeptember 21. 10:21

Emlékművet kapott szombaton az austerlitzi csata színhelyén a `három császár` a történelmi jelentőségű ütközet közelgő 200. évfordulója alkalmából.

<

Austerlitz (ma: Slavkov u Brna) határában zajlott le 1805. december 2-án a napóleoni háborúk három császár csatájaként ismert nevezetes, nagy ütközete, amelyben Napóleon legyőzte az egyesült osztrák-orosz seregeket. Az egynapos véres ütközet, amelynek következtében aztán Párizs és Bécs megegyeztek és békét kötöttek, összesen mintegy 40 ezer emberáldozatot követelt. A megbékélés jelképeként a csatatéren 1910-1912 között felállították a Béke Síremlékét, mégpedig Josef Fanta prágai építész terve alapján. Az emlékmű költségeit a három ország kormányának ajándékaiból, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia lakosságának gyűjtéséből fedezték.

Történelmi források szerint az osztrák seregben számos magyar egység is szolgált, hiszen korábban a magyar országgyűlés ehhez a háborúhoz 34 ezer újoncot szavazott meg. A csata többségében orosz áldozatait a Béke Síremléke alatti kriptában helyezték örök nyugalomra.

Szobor vagy radarállomás: a régi emlékmű

A három császár új emlékművét egy hat méter átmérőjű kör alkotja, amelyben három különböző színű gránitoszlop van elhelyezve. Minden oszlop 3,6 méter magas. Napóleon császár emlékét francia szürkésfehér gránit, I. Sándor cárét orosz barnagránit, míg I. Ferenc osztrák császárét (és magyar királyét) sötétszürke német gránit jelképezi. Az emlékmű a térség minden oldaláról jól látható, s az érdeklődők megtalálják rajta a csata egyes fontos helyszíneire utaló jelzéseket, mutatókat. Az emlékmű mintegy 800 ezer, koronába azaz mintegy hétmillió forintba került. A költségek döntő részét a brünni megyei hivatal állta.

Az austerlitzi csata színhelyén az idén egész évben számos évfordulós megemlékezés zajlik, hazai és külföldi turisták nagy érdeklődése mellett. A rendezvények tetőpontját december elejére tervezik, amikor mintegy 3500-4000 önkéntes hagyományőrző történelmi egyenruhába öltözve egy egész napos rendezvény keretében felidézi a történelmi csata, esemény legfontosabb mozzanatait.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Emlékművet kapott az austerlitzi csata színhelyén a három császár

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra