Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

George Bush történelmi ismereteit bővíti

2005. augusztus 19. 10:38

A Fehér Ház tájékoztatása szerint Bush öthetes nyaralására három történelemkönyvet vitt magával. Elsőként Mark Kurlansky A só világtörténete című könyvét forgatja, majd II. Sándor cár életéről és az influenzajárvány történetéről olvasgat.

<

Bal-jobb vita Bushról és Jaltáról
A Bush-Putyin csúcs színhelye, a pozsonyi vár
Így választanak az amerikaiak
A Bush-család is érintett lehet a Kennedy-gyilkosságban
Bush eddig még nem kommentálta, hogy miért pont Kurlansky 484 oldalas, könnyűnek nem mondható könyvét vitte magával. Dana Perino, a Fehér Ház szóvivője szerint igen egyszerű az eset: "Az elnök szeret a történelemről olvasni és tanulni belőle".
A só világtörténete című könyv szerzőjét nagyon meglepte, hogy az elnök az ő könyvét olvasgatja nyaralás közben: "Az első reakcióm az volt: Nane, szokott könyvet olvasni"?
Kurlansky Bush-ellenes nézetei nem ismeretlenek, ugyanis több beszédet is tartott a kormányzat iraki politikáját bírálva. "Lenyűgözőnek és kétségtelen pozitívumnak tartom a Fehér Ház ténykedésében, hogy egyáltalán nem néznek utána, hogy kinek a könyvét veszik meg". Ez az eset persze nem példátlan: nemrég például kiszivárgott, hogy az elnök kocogás közben milyen zenéket hallgat iPodján, s azon több olyan előadó neve is szerepelt, akik korábban élesen bírálták Bush politikai tevékenységét.

A nagy influenza című könyv szerzője,  Edverd Radzinsky szintén Bush-ellenes nézeteket hangoztat, és véleményét amiatt sem változtatta meg, hogy a kormányzat többször is kikérte a szakvéleményét egy 1918-as járványhoz hasonló pusztítás esélyeiről. Radzinsky nem lepődött meg, hogy az elnök az ő könyvét is olvassa, ugyanis - elmondása szerint - 2004 februári megjelenése óta az adminisztráció több tagja is forgatta már a munkát. A nagy influenza ugyanis azt mutatja be, hogy az 1918-ban kitört járványban milyen felelősséggel bírt az amerikai kormányzat, amikor rosszul mérte fel a járvány veszélyeit, illetve a meglévő eredményeket eltitkolta, nehogy aláássa az első világháborús lelkesedést.

Bush harmadik választása a Fehér Ház sajtóközleménye szerint azért esett John M. Barry II. Sándor cár életrajzára, mert az elnök nagyon szeret a politikai vezetők szerepének változásairól olvasni. Korábban emiatt olvasta George Washington, John Adams, Alexander Hamilton és Theodore Roosevelt elnökök, illetve Oroszlánszívű Richárd és Nagy Péter cár életrajzait is - áll a közleményben.

S mit gondol Ön? Milyen könyvet kéne még elolvasnia az Egyesült Államok elnökének? Itt írja meg nekünk!

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

George Bush történelmi ismereteit bővíti

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra