Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Világszenzáció a miskolci őskori hőkezelő

2005. július 28. 12:30

Igazi világszenzáció a tavaly késő ősszel a miskolci Avas-hegyen talált őskőkori lelet - jelentették be a régészeti konferencia sajtótájékoztatóján.

<

Ringer Árpád a leletekkel
A Magyarországról és külföldről érkezett résztvevők az Avason előkerült, a világon egyedülálló paleolit kovabányászati emlékekről tanácskoztak.  A paleolit kori leletek nagy meglepetést okoztak, ugyanis azt bizonyítják, hogy az őskori ember már 70 ezer évvel ezelőtt olyan hőkezelési technológiát használt a kőeszközök megmunkálásában, amilyennel - az eddigi információk szerint - csak jóval később dolgozhatott volna - mondta a Miskolci Egyetem Ős- és Ókortudományi Tanszékének vezetője az MTI-nek.

Ringer Árpád közölte: az ásatások eredményei azt bizonyítják, hogy az ősember is végzett környezetét átalakító tevékenységet. "Az előkerült feldolgozóműhely és település a megállapítás szerint legalább 70 ezer éves, de van olyan lelőhely a területen, ami ennél is idősebb, akár 90-100 ezer éves is lehet". Hozzátette: az Avas-hegy Tűzköves néven ismert részén már korábban is találtak különböző ritkaságokat, de "ez a mostani lelet páratlan". Az igazi feltárás azonban csak most kezdődött, mivel egy új út megépítését tervezték, ezt megelőzően pedig kötelező a régészeti kutatás. Az ásatások nem a szokásos kisebb szelvényekben zajlanak, hanem egy nagyobb, ötvenszer tizennégy méteres területen, amelyet tüzetesen átvizsgálnak - hangsúlyozta a kutató.

Kifejtette: a nem mindennapi méretű feltárási munkákra azért van szükség, mert az Avas nem pusztán kőbánya volt, hanem a feltételezések szerint az őskőkori Szeleta-kultúra korában élt ember állandó lakhelye is, ahonnan már az eddigi munkák során is tudományos kuriózumnak számító leletek kerültek elő. Már a Neander-völgyi ember egészen modern stratégiát alkalmazott a kovakő megmunkálásában, amit eddig a homo sapienshez kötött a tudomány. A miskolci lelet azt mutatja, hogy az európai kultúra gyökerei jóval nagyobb múltra tekintenek vissza, mint eddig tudtuk - hangsúlyozta Ringer Árpád.

"Arra is keressük a választ, hogyan tudott az őskőkori ember mázsányi kőzetanyagot megmozgatni" - részletezte a tanszékvezető, hozzátéve, a kovalelőhelyen harminc-ötvenezer éves szerszámokat, használati eszközöket is találtak, amelyek rendkívül erősek és "szakszerűek". Ringer Árpád elmondta: a kova rendkívül fontos és értékes kőnek számított, tűzgyújtásra szolgált, és abból pattintották szerszámaikat is. A leletek alapján ezek az eszközök már újfajta "technológiával" készültek, párhuzamos élüknek, szabályos alakjuknak köszönhetően sokkal hatékonyabb és sokoldalúbb használatra voltak alkalmasak.

(Múlt-kor/Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Világszenzáció a miskolci őskori hőkezelő

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra