Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Rendbehozták John Milton házát

2005. augusztus 22. 10:00

A Milton halála után száz évvel készült tájkép alapján sikeresen rekonstruálták a házat, ahol az Elveszett Paradicsom is készült.

<

Az 1580-ban épült Chalfont St. Giles-i házat környező mezőivel többen is megfestették, ám a leginkább hitelesnek és használhatónak elfogadott kép 1774-ben született meg Thomas Jones ecsetjéből.

Az épület kurátora, Ed Dawson elmondása szerint: "Nagyon szerencsések vagyunk, hogy Jones megfestette a kastélyt pontosan száz évvel Milton halála után. A festményből van egy példányunk itt a házban is, ám az azon ábrázolt panoráma mostanáig nem is volt látható, mert a fák és a növények teljesen benőtték az épület környékét. Ezt most teljesen megtisztítottuk, hogy a ház újra az eredeti látképpel szolgáljon".

A tökéletes reprodukció azonban lehetetlen volt, ugyanis 60 éve egy szederfát ültettek a ház elé, mely a festményhez képest sokat változtat a fő homlokzat látványán. Annak kivágását vagy eltávolítását viszont azért nem rendelték el, mivel azt egy olyan szederfa hajtásából ültették, melyet még maga Milton ültetett a Cambridge-i Christ's College elé, mikor ott tanult. "A szederfák Milton igazi szimbólumai" - mondta Ed Dawson "Bár a fa még nem állt itt Jones idejében, ettől eltekintve minden arra az időre emlékeztet".

A háznak havi 750 látogatója van, sok amerikai turista, illetve több iskolai csoport és diák felkeresi az épületet. A mostani felújítással a műemléki alap lehetővé tette az épület akadálymentesítését is, így mostantól mozgássérültek is meglátogathatják a házat. Ezen kívül az épületen belül olyan különleges lámpákat szereltek fel, mely a 17. századi könyveket és bútorokat jóval kímélőbb fénnyel világítja be.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Rendbehozták John Milton házát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra