Nagy Imre (1896-1958) az agrárkérdés szakértőjeként a magyar kommunista mozgalom moszkvai emigránscsoportjához tartozott. 1945 után fontos állami tiszteket (földművelési miniszter 1944-45, belügyminiszter 1945-46) töltött be, de hamarosan háttérbe szorult. 1947-49-ben ellenezte a gazdaság, különösen a mezőgazdaság gyors, erőszakos, szovjet mintájú átalakítását. Ezért 1949 szeptemberében kizárták a pártvezetésből. 1950-től fokozatosan `visszatért`, 1953 július 4-én szovjet támogatással miniszterelnök lett. Korrekciós politikai és gazdasági intézkedéseket hozott, amelyeket reformokká igyekezett továbbfejleszteni. 1954 késő őszétől nem élvezte Moszkva támogatását, 1955. január 8-án a szovjet pártelnökséggel folytatott tárgyalásokon megbírálták, és önkritikára szólították fel. Hamarosan bekövetkezett betegsége miatt hetekre kikapcsolódott a politikából, ezalatt Rákosi előkészítette politikai elítélését, majd pozícióiból való eltávolítását. 1955. december 3-án a pártból is kizárták. Nagy Imre elutasította az önbírálatot, s vezéralakja lett a pártellenzéknek, amely az ő kormányprogramját tűzte zászlajára. 1955-56-ban írott politikai tanulmányaiban élesen bírálta a sztálinizmust, amelyet "elfajult bonapartista" rendszernek nevezett. Síkra szállt a nemzeti függetlenségért és Magyarország katonai tömbökön kívüli státuszáért.