75 éve halt meg Kunfi Zsigmond

2004. november 18. 14:45

Kolozsvárott szerzett bölcsészdoktori diplomát. 1907-től a Népszava helyettes szerkesztője, a szociáldemokrata párt vezetőségének tagja, a centrizmus legjelentősebb képviselője volt a magyar szociáldemokrata mozgalomban. 1908-14-ben a Szocializmus című folyóiratot szerkesztette. 1918-ban, az őszirózsás forradalom idején a Nemzeti Tanács tagja, majd a Károlyi-kormány munkaügyi és népjóléti, a Berinkey-kormány közoktatásügyi minisztere volt. A Tanácsköztársaság idején közoktatásügyi népbiztos és a párt vezetőségének tagja, a proletárdiktatúra felszámolását célzó szociáldemokrata szervezkedés egyik irányítója. 1919 júniusában kivált a kormányzótanácsból, majd a kommün bukása után Ausztriába emigrált, ahol a két és feles Internacionálét támogató magyar emigrációs csoport vezetője lett. Bécsben az Arbeiter-Zeitung főszerkesztője és a Világosság című magyar nyelvű lap szerkesztője volt. Cikkeiben bírálta a magyarországi szociáldemokrata pártvezetést, de fellépett a kommunista párt politikája ellen is. 1929. november 18-án lett öngyilkos.

 Irodalomtörténettel és esztétikával is foglalkozott. Széles körű publicisztikai, társadalomtudományi és műfordítói tevékenységet folytatott, fordított Marx, Kautsky, Lassalle, France és Zola munkáiból. Lefordította a Kommunista Kiáltványt (Ipolyi Tamás álnéven). Ideológiai munkáiban az I. világháború előtt Kautsky nézeteit képviselte, az emigrációban az ausztromarxisták felfogásához állt közel. Főbb művei: Toldy Ferenc (Bp., 1903); Jókai (Bp., 1905); A francia kultúrharc (Bp., 1905); Népoktatásunk bűnei (Bp., 1908); A másik út (Bp., 1911); Az általános választójog (Bp., 1912); Jaures, az emberiség és a szocializmus nagy halottja (Bp., 1915); Az angol világbirodalom (Bp., 1915); Proletárdiktatúra-poletárművészet (1919); Gyászbeszédek (Bécs, 1929). 

(MTI)