A Fővárosi Közmunkák Tanács 1889-ben megállapította: `a főváros megnövekedése és a mesés fejlődése folytán a modern közszükségleteknek egész sorozata állott elő [...] Ilyen érett közszükségletté vált immár az élelmezési vásárcsarnokok intézmények és meghonosítása [...] [melyek azonban] ne a terekre, hanem a házsorba építtessenek.` Egy napon adták át a Vámház körúti központi Vásárcsarnokot és a négy kerületi fedett piacot, ezeket 1902-ben követte a budai oldal egyetlen vásárcsarnoka, a Batthyányi téri. A Központi Vásárcsarnok lett (1933-ig) Budapest élelmiszer-nagykereskedelmének elosztó központja, melyet az is elősegített, hogy a Duna mellé épített csarnokot alagút kötötte össze a folyam rakpartjával, és az építménybe bevezették a síneket, így kapcsolva össze a piacot a vasúti hálózattal. A vásárcsarnokok modernizálták és egyenletesebbé tették a nagyváros belső kerületeinek zöldség-, gyümölcs- és húsellátását: már az első másfél évtized során megnégyszereződött a budapesti élelem felhozatal. A Pecz Samu által neogótikus stílusban tervezett Vámház körúti csarnok (1889-96) hatalmas méreteivel ma is lenyűgözi a látogatóit: a vasszerkezetes, felülről megvilágított, bazilikás belső tér "főhajója" 60 méter magas, 150 méter hosszú. A galériaszinten is árusok kaptak helyet. A kerületi csarnokok - a Rákóczi téri kivételével - háromemeletes bérházak közé épültek, így kisebb helypénzt, olcsóbb árakat tett lehetővé. A vásárcsarnokok, zömmel teljesen felújítva, ma is üzemelnek.