Magellán és a Föld körülhajózása
2006. április 27. 12:00 Megyesi Csaba
Zendülés és árulás
Spanyolországban szívélyes fogadtatásra talált, és a 37 éves Magellán rövid idő múlva elvette a szintén portugál emigráns Barbosa-család lányát. Ettől kezdve már Sevilla polgára, így aggodalom nélkül léphetett át a Casa de Contratacion, a tengerészeti kereskedelmi kamara küszöbén.
A Casa de Contratacion végül nem támogatta Magellánt, ám üzletvezetője (faktora), Juan de Aranda, mint magánember kéz alatt tovább foglalkozott vele. Kicsikarta számukra a kihallgatást Károly király előtt. Magellán ügye a koronatanácsban eleinte rosszul állt. Faleiro előadta számításait, miszerint a fűszerszigetek a pápa által meghatározott határvonalon belül esnek, azaz Spanyolország birtokai, nem pedig Portugáliáé. (A pápa békésen a portugáloknak és spanyoloknak ajándékozta a földgolyót: 1493. május 4-én kelt bullájával a választóvonalat a Zöld-foki szigetektől száz leguasszal (régi mérföld) nyugatra állapította meg. Ami ettől a vonaltól nyugatra volt, az a spanyoloké, ami keletre, az a portugáloké lett. Ezt később - 1494. június 7-én - portugál kérésre 270 leguasszal nyugatabbra helyezték. Faleiro számításai később teljesen tévesnek bizonyultak: alaposan alábecsülte a Csendes-óceán méreteit. 20 évvel később bebizonyították, hogy minden feltevése hamis volt, mert a fűszerszigetek mégis portugál birtokhoz tartoztak.
Magellán előadta, hogy Faleiroval tudnak a nyugati átjáró pontos helyéről, és hogy hajlandóak ezt a spanyol koronának adni, ha egy flottát bocsátanak a rendelkezésükre. Váratlanul éppen Kolumbusz egykori ádáz ellensége, Fonseca bíbornok állt Magellán pártjára, így a koronatanács elfogadta Magellán tervét, biztosítva ezzel V. Károly és a spanyol korona támogatását. Magellán minden kívánságát elfogadták, 1518. március 22-én aláírták a Capitulationt, a végérvényes szerződést. V. Károly bizonyult Magellán legszenvedélyesebb pártfogójának, az egyébként ingadozó és befolyásolható császár egész életében ez egyetlen esetben mutatott hűséget egy nagy gondolat iránt.
Portugália diplomáciai úton és szabotázzsal is megpróbálta megakadályozni Magellán expedícióját, és bár egész Sevilla, sőt Spanyolország is ellenségesen méregette a portugál emigránst, V. Károly támogatásával keresztülvitte tervét. Az öt hajóból - Trinidad, San Antonio, Concepcion, Victoria, Santiago - álló flotta 1519. szeptember 20-án, kedden, hajnalhasadáskor hagyta el a spanyol partokat.
Az alacsony termetű, sánta Magellán mosolyogni nem tudott, rideg volt és barátságtalan - nem csoda, hogy spanyol tisztjei gyűlölték. Merev módon rövid pórázra fogta kapitányait, és feltétlen engedelmességet követelt tőlük anélkül, hogy bármit is közölt volna velük terveiből. Mikor a San Antonio kapitánya, Juan de Cartagena három napra minden kommunikációt beszüntetett vele, az első adandó alkalommal lefogatta és rabságba vetette.
November 29-én elérték a brazil partokat, majd 1520. január 10-én a mai Montevideot, a La Plata hatalmas torkolatát a 40. szélességi foknál, ahol Magellán az átjárót sejtette. Tizenöt napot töltöttek el hiábavaló kereséssel. Magellán ekkor már tudta, hogy Martinus Behhaim térképe hamis. A part mentén haladtak dél felé, minden kis öblöt alaposan átvizsgáltak. Két hónap alatt jutottak el Port San Julianig. A legénység nyugtalankodni kezdett, a spanyol kapitányok pedig elégedetten szemlélték a növekvő elégedetlenkedést. Nem kerülhette el figyelmüket, hogy Magellánt hamis térképek vezették félre, mert ha pontosan tudta volna hol az átjáró, akkor nem kutatta volna át alaposan a La Plata torkolatát és az azóta útjukba eső kis öblöket sem. Magellán, ha visszafordult volna Brazília felé, akkor már nem parancsok, hanem fogoly lett volna hazugsága miatt, ezért aztán lehetetlenné tette a visszatérést. Március 31-én zárt öbölhöz értek, és Magellán itt, San Julianban, a 49. szélességi fok alatt téli szállást rendezett be. A bor- és kenyéradagot lecsökkentette, tovább bőszítve a legénységet. (Ez később döntő lépésnek bizonyult, ugyanis kevesebb élelemmel nem tudtak volna átkelni a Csendes-óceánon.)
Az éjszaka leple alatt a spanyol kapitányok zendülést szítottak és megpróbálták átvenni a hatalmat. Magellán hidegvérűen és gyorsan cselekedett, leverte a lázadást. Egyik kapitányát kivégeztette; Juan de Cartagenát és egy lázító papot pedig a kietlen partvidéken magukra hagytak. A visszatekintő történeti értelmezés hajlamos a győzteseknek adni igazat, így ítélték meg Magellánt is. Ha vállakozása sikertelen marad, úgy a zendülők kivégzését egyszerű gyilkosságnak tekintették volna. Magellán mindenesetre példa lett az utódok számára. Francis Drake 57 évvel később szintén a San Julian öbölben került hasonló helyzetbe. Ismerte Magellán történetét, és ugyanígy járt el a zendülőkkel szemben.
Magellán flottája 4-5 hónapot töltött az öbölben. Ahogy a téli viharok enyhültek, a Santiago felfedezőútra indult. Balszerencsésen sziklának csapódott és elsüllyedt. Augusztus 18-án hagyták maguk mögött a San Julian-öblöt. Magellán kétnapi hajózás után, 1520. augusztus 20-án újabb két hónapi téli pihenést rendelt el. A sors fintora, hogy 300 napi hajózás után, alig két napra a céltól állt meg.
1520. október 21-én értek egy fehér sziklafokhoz, amelyről a kormányosok egyöntetűen állították, hogy ez csak egy, a norvég fjordokhoz hasonló mély bevágás, de Magellán ragaszkodott hozzá, hogy ezt az öblöt is alaposan bejárják. A következő expedíciókban tucatszám pusztultak el a hajók, Magellán mégis baj nélkül áthajózott a szoroson. Nem sietett, egy teljes hónapot szánt az alapos kutatásra, minden ágat gondosan átvizsgált. Itt kérte ki először Magellán kapitányai véleményét: elégedjenek-e meg ezzel az eredménnyel, vagy hajózzanak-e egészen a fűszerszigetekig? Magellán utoljára osztotta szét flottáját, az utolsó felderítő útra indultak, egyik csónakja megtalálta az átjárót a Csendes-óceánra, azonban legnagyobb hajója, a San Antonio nem tért vissza a keresésből, megszökött. (A sors újabb érdekessége, hogy ugyanitt Francis Drake egyik hajója szintén megszökik majd.) A San Antonio, mint a legtöbb élelmiszerkészletet szállító hajó elvesztése súlyos csapás volt, készleteik végzetesen megcsappantak.
1520. november 28-én felszedték a horgonyt és kifutottak a sosem járt új tengerre, a Csendes-óceánra.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
