90 éve halt meg Vámbéry Ármin
2003. szeptember 15. 03:53
Kilencven éve, 1913. szeptember 15-én halt meg a nemzetközi hírű magyar keletkutató, Vámbéry Ármin.
<
| becsületes úr volt |
Vámbéry - aki az 1850-es évek elején vette fel e nevet a Bamberger családi név helyett - a két jeles őshazakutató, Reguly Antal és Jerney János nyomdokaiba kívánt lépni, s miután Pestre került, mindent ennek elérésének rendelt alá. A tehetséges fiatalember az Egyetemi Könyvtárban dolgozó Garay János révén ismerkedett meg Vörösmarty Mihállyal és Arany Jánossal, s önzetlen pártfogókra lelt Hunfalvy Pálban, Ballagi Mórban, Kemény Zsigmondban és Toldy Ferencben. Végül Eötvös József támogatásával kapott útlevelet, és 1857-ben elindulhatott első törökországi útjára. A Konstantinápolyban eltöltött öt év alatt megismerkedett a szabadságharc emigránsaival, házitanító volt egy pasa családjánál, s itt kapta a Resid efendi nevet, ami becsületes urat jelent. Ekkor kezdte tudományos munkásságát: 1858-ban jelent meg német-török zsebszótára, amelyet számos nyelvészeti dolgozat követett. A Tudományos Akadémia - távollétében - 29 éves korában választotta levelező tagjai sorába. Levéltárakban kutatta a magyar múlt török emlékeit, de Kőrösi Csoma Sándor nyomán úgy gondolta, hogy a magyar őstörténet gyökereit Belső-Ázsiában kell keresni.
Az Akadémia támogatásával 1862-ben indult a világhírnevet hozó második keleti útjára. Dervisnek öltözve jutott el Perzsia fővárosáig, Teheránig, majd inkognitóját megőrizve, egy Mekkát megjárt zarándokcsapathoz csatlakozva ért Hivába, Buharába és Szamarkandba. A mintegy 1500 kilométeres út során olyan világba nyert bepillantást, amely az európaiak számára szinte teljesen ismeretlen volt. Ráadásul a térség utolsó független éveiről adhatott leírást, mivel néhány év múlva Közép-Ázsiának ezt a részét bekebelezte a terjeszkedő cári birodalom. Egyike volt az utolsóknak, akik a még érintetlen Keletet, a nomád és városlakó népeknek a nyugati civilizációtól elzárt életét láthatták.
Az 1864-ig tartó utazás során szerzett tapasztalatait, ismereteit Vámbéry a későbbiekben kitűnően tudta kamatoztatni. Bár nyelvészeti kérdésekben alulmaradt vitapartnereivel (Hunfalvy Pállal, Budenz Józseffel, Munkácsi Bernáttal) szemben, amikor a finnugor nyelvrokonsággal szemben a magyar nyelv török eredetét hirdette, Vámbéry olyan jelentős geográfiai, néprajzi és politikai ismeretekkel gazdagította az európai világot, amely méltán tette ismertté nevét és személyét. Londonban a Királyi Földrajzi Társaságban tartott nagysikerű előadásokat, könyvei angolul, németül, franciául jelentek meg, s még Viktória királynő is meghívta windsori kastélyába.
Itthon a keleti nyelvek tanáraként dolgozott a pesti egyetemen 1904. évi nyugalomba vonulásáig. Egyik alapítója volt, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett a Magyar Földrajzi Társaságnak. Orientalisztikai kutatásai eredményét könyveiben tette közkinccsé, mint a Vándorlásaim és élményeim Persiában, Oroszország hatalmi állása Ázsiában, Az iszlám a 19. században, A török-tatár nyelvek etimológiai szótára, A magyarok eredete, A török faj ethnológiai és etnographiai tekintetben, A magyarság bölcsőjénél, Dervisruhában Közép-Ázsián át.
Vámbéry Ármin 1913. szeptember 15-én hunyt el Budapesten. Munkásságát tanítványai folytatták, akik hozzá hasonlóan világhírű orientalisták lettek, mint Goldziher Ignác és Germanus Gyula. Fia, Vámbéry Rusztem a magyar polgári radikalizmus kiemelkedő képviselője volt.
Máté István, MTI-SAB
Támogasd a 
szerkesztőségét!
