Az utolsó orosz cár
2003. július 17. 06:42
<
Az uralkodó
| Raszputyin |
II. Miklós uralkodásának két évtizede alatt Oroszországban meglódult a kapitalista fejlődés, a formálódó, egyre nagyobb szerepet játszó burzsoázia és a munkásság eljutott politikai érdekeinek megfogalmazásáig, és pártjain keresztül érvényt is akart szerezni azoknak.
A nagyhatalmi célokat követő cár két súlyos háborúba taszította az országot: Japántól még "csak" megalázó vereséget szenvedett (1904-1905), de az első világháborúban való részvétel, illetve a nyomában járó társadalmi megrázkódtatás a cárizmus bukását okozta. Az 1905-1907-es polgári demokratikus forradalmat Miklós tűzzel-vassal leverte (ezért kapta a "véreskezű" jelzőt), az első világégés borzalmaiból és az általános összeomlásból táplálkozó 1917. februári polgári forradalom viszont őt kényszerítette távozásra.
1917. március 2-án (15-én) Miklós lemondott trónjáról fivére, Mihail Alekszandrovics nagyherceg javára. A lemondott cárt március 8-án az Ideiglenes Kormány megbízottai a mogiljovi főhadiszálláson letartóztatták és Carszkoje Szelóba vitték. A feszült belpolitikai helyzet, a tömegek haragja miatt augusztus 14-én családjával együtt a szibériai Tobolszkba menekítették, majd a bolsevik hatalomátvétel után, 1918. április végén az uráli Jekatyerinburgba szállították.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
