Serfőzdék Miskolcon a 18. században
2010. augusztus 25. 09:37 Dobrossy István
Bár Miskolc a 18. század elején olyan várost képét mutatta, ahol a kereskedés fő tárgya a bor volt, mégsem mehetünk el szó nélkül a sörfőzdék története mellett.
A borosok uralma
A görögök és a zsidók megtelepedésétől, a 17. század végétől a 18. század elejétől Miskolc olyan kereskedőváros képét láttatta, ahol a kereskedés fő tárgya a bor volt. Valamennyi domboldalon, az Avason, a Tetemváron, a Bábonyibércen és a Kőporoson több évszázada folyt szőlőtermesztés. Minden domboldal alkalmas volt pince kialakítására, az Avason jelenleg is három-négy sorban helyezkednek el a hegyaljaihoz hasonló adottságokkal rendelkező pincelyukak.
Egy jeles, 18. századi nótárius megörökítette Miskolc javait, értékeit, s versében azt írja, hogy: a város dombjain a szőlők és a pincék olyan kincset jelentenek, amelyből könnyebben lesz pénz, mint az aranyércből. Való igaz, hogy 1706-ban, amikor Rákóczi Ferenc elhagyta Miskolcot, s a császári csapatok a várost felégették, a visszalopakodó népesség nem azért búslakodott, hogy házaik, vagyonuk a tűz martaléka lett, hanem hogy a város környéki pincékben őrzött hordóikból a több éves borokat kifolyatták. A város vagyona az emberek megélhetésének záloga, a mindig eladható, s a víz helyett is fogyasztott bor volt.
Ilyen múlthoz nehezen illeszthetőnek tűnik a sörgyártás és a sörfogyasztás, sőt végiglapozva Miskolc város 1569-től vezetett jegyzőkönyvét, sokáig úgy tűnik, mintha a bor mámora nem is engedte volna érvényesülni a sörét. (Megjegyezem, hogy a 19. század végén, amikor a filoxéra kipusztította szőlőt, nem csak 2000-nél több pince maradt üresen, hanem nagyon gyorsan teret hódított a sör és a szódavíz fogyasztása. Bár akadt azért bor, az avasi rímfaragók megörökítették a fröccs fogyasztásának jóságát és hasznosságát.)
Miskolc török adóztatása 1544 után kezdődött, s 1687-ig Eger felszabadulásáig tartott. Adózni persze a királynak is kellett, majd a Habsburg ellenes küzdelmek során az Erdélyhez fűződő kapcsolatunk erősödött fel. A város így három hatalom szorításában élte hétköznapjait, s igyekezett eleget tenni kinek-kinek elvárásai szerint.
A jövő-menő delegációk saját szükségletét és az ajándékok felsorolását is őrzik a számadások. Így olvassuk, hogy a törököknek kenyeret, mézeskalácsot, perecet, kalácsot szállítottak (meg díszes berakású tárgyakat, főleg késeket és egyéb csecsebecséket). Ha hajdúkat szállásolt el a város, előkerült az égett bor, a pályinka, s különféle mértékegységekben (csobolyó, kulacs, korsó, kishordó) a bor. Kolbász, székhús, túró, szalonna vagy gyakran kocsonya járt hozzá kenyérrel, hagymával. 1678-ban a német generális táborába mindenféle fűszert, zöldséget, gyümölcsöt, szárnyasokat, borjút, halat és rákot, a korcsmából pályinkát, a picékből bort, a sütőasszonyoktól kenyeret szállítottak szekérszám.
1678-ban olvassuk először, hogy az Egerből megérkezett küldöttséget hússal, kenyérrel és serrel fogadták, s mert február volt, járt hozzá a város korcsmájából égetett bor. Ezt természetesen borseprőből főzték, mindabból ami Dőry uram pincéjéből, főzdéjéből és korcsmájából származott.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
