Életmű-kiállítás idézi fel Kodály Zoltán alakját
2008. február 27. 11:00
2007-ben ünnepelte az ország Kodály Zoltán születésének 125., halálának 40. évfordulóját. A jubileumra a Zenetudományi Intézet impozáns kiállítással emlékezett.
<
Az életút személyes emlékei
Bónis Ferenc, a kiállítás rendezője személyes kapcsolatot ápolt a nagy zeneszerzővel. Kodály alakját az eddig egyáltalán nem ismert fényképek segítségével idézte meg, amelyek válogatásában a mester özvegye, Péczely Sarolta segített. Közel 5000 felvétel áttekintése után választották ki a megfelelőket, a hagyatékon kívül felhasználták még a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményeit is.
Kodály Zoltán gyökerei távoli vidékek felé mutatnak. Ősei morva földre menekült flandriai takácsok voltak, édesapja, Kodály Frigyes vasutasként dolgozott, így a kis Zoltán gyermekkora a különböző állomásokon - Kecskemét, Szob, Galánta és Nagyszombat - telt. Első látásra kicsit meglepődünk, amikor a galántai népiskola bizonyítványát látjuk, mely szerint minden tárgyból jeles érdemjegyet szerzett, de énekből rosszabb osztályzatot érdemelt. Ez azonban nem vette el kedvét a zeneszerzéstől, legalábbis két korai kompozíciója - Ave Maria (1897) és Trio két hegedűre és brácsára (1899) - ezt bizonyítja. Kodály 1900-ban a nagyszombati érseki főgimnáziumban érettségizett.
Felsőbb tanulmányait párhuzamosan végezte. A Zeneakadémián zeneszerzést hallgatott, a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán magyar-német szakra járt. Az Eötvös Collegium szellemi közege is rendkívüli inspirációt jelentett a fiatalember számára. A Zeneakadémián tanárai között volt Hans Koessler, Szabó Xavér Ferenc, Herzfeld Viktor, míg a bölcsészkaron többek között Gyulai Pál, Beöthy Zsolt és Petz Gedeon oktatták.
Bartók Bélával, annak ellenére, hogy egy iskolába jártak, viszonylag későn ismerkedett meg. A Zeneakadémián soha nem találkoztak, mivel Bartók mindig más napokon járt be, mint ő, ráadásul egyikük sem volt az a nagy "pajtáskodó természet". A köztük lévő barátság kezdete - Kodály visszaemlékezése szerint - 1905 elejére datálható. A kapcsot a népdal iránti közös érdeklődés jelentette, célul tűzték ki a magyar zene nemzetközi elismertetését.
Ehhez azonban szükség volt a gyökerek minél tökéletesebb feltérképezéséhez, ezért vidéki gyűjtőutakra vállalkoztak. A kutatási területeket felosztották egymás között, hogy tervszerűen tudjanak dolgozni. A dalokat a legendás fonográffal vették fel, vagy pedig lejegyezték, az eredményeket összevetették. Az úttörőnek számító Magyar népdalok énekhangra és zongorára című művet közösen adták ki. A barátság töretlen maradt, első szerzői estjüket két nap különbséggel tartották meg 1910 márciusában.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
