Életmű-kiállítás idézi fel Kodály Zoltán alakját
2008. február 27. 11:00
<
Elhivatottság és világhír
A kiállítás külön tárlóban állít emléket Kodály első feleségének, Emma asszonynak. Gruber Henrikné, született Schlesinger Emma 1910. augusztus 3-án lett Kodály hitvese. A kivételesen okos, nagy műveltségű nő 49 éven át volt hű társa. Zenei tanulmányokat végzett, Dohnányi Ernő, Bartók és Kodály tanította. Remekül zongorázott, zenét szerzett (műveit CD-n a közelmúltban adták ki), részt vett a népdalok gyűjtésében. Kiváló nyelvismerettel rendelkezett, Kodály számos vokális kompozíciójának szövegét ő fordította németre. Egy személyben ő volt Kodály számára a múzsa, a titkárnő, a korrepetitor és az otthonteremtő. A fényképek jól illusztrálják a köztük lévő harmóniát.
|
Emmával |
1920-tól három éven át nem írt új műveket, azonban a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulóján, 1923. november 19-én előadott Psalmus Hungaricus-szal berobbant a köztudatba. A Kecskeméti Vég Mihály 55. zsoltár parafrázisára írt munka címe tudatos választás volt Kodály részéről, mivel azt már a legelső vázlatra rávezette. A mű meglehetősen nagy előadóapparátust igényelt, a zenekaron kívül a Palesterina-kórus vett részt a bemutatón. (Kodály később gyerekszólamokat is írt hozzá.) A Psalmus Hungaricus-t a zenetörténet a 20. század egyik legnagyobb munkájaként tartja számon. A néphagyományból táplálkozott, amikor a daljátékokat írta (Háry János, Székely fonó). Szimfonikus művészetét történelmi látomások ihlették.
Az éneklő tömegeknek azonban szüksége volt a kotta világában való eligazodásra, ezért meg kellett ismerniük a zenei írás és olvasás elemeit, ezek elsajátítását már gyermekkorban, iskolai kereteken belül el kell kezdeni. Maga Kodály így fogalmazta meg a legfőbb célt: "A magyar zenei közízlés felemelése, folyamatos haladás a jobb és magyarabb felé." Kodályt világszerte, mint pedagógust ismerik, neve Japánban és Kínában a legnépszerűbb (sajnos ismertebb, mint Magyarországon).
Kodály különleges pedagógiai érzéke abban mutatkozott meg, hogy képes volt megtalálni és kibontakoztatni a tehetséget. Az óráin érzékelhető volt kivételes egyénisége, óriási tudása, ugyanakkor szófukarsága miatt minden egyes mondata felértékelődött, a "nem buta" megjegyzés nagy elismerésnek számított. (Érdekesség, hogy Kodály saját oktatásával kapcsolatban "az én módszerem az, hogy nincsen módszerem" kifejezést hangsúlyozta.) Az 1925-ben végzett nagy generáció tagjai - Bárdos Lajos, Kertész Gyula, Ádám Jenő - életük végéig felnéztek a mesterre.
Kodály Zoltán elhivatott emberként halt meg: hitt a nemzetben és nagy tervei voltak vele. Sok arca volt, ahogy Bónis Ferenc fogalmazott. Aki szeretné megismerni ezeket a napjainkban már-már elfeledett arcokat, az mindenképp látogasson el június 30-ig az MTA Zenetudományi Intézetébe, a budai Várba. A kiállításhoz koncertsorozat is kapcsolódik.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
