1941 elején egyre fokozódott a német nyomás Jugoszláviára annak érdekében, hogy csatlakozzék a háromhatalmi szerződéshez. Pál jugoszláv régensherceg és Cvetković miniszterelnök úgy vélte, ha engednek a német kívánságnak, elkerülhetik a megszállást vagy éppen a fegyveres agressziót. Ezért március 25-én a kormányfő és a külügyminiszter Bécsben aláírta a háromhatalmi egyezményt. A következő napokban azonban egy spontán népi tüntetésektől támogatott államcsíny, amelyet angolbarát tábornokok, katonatisztek hajtottak végre, elsöpörte a kormányzatot. Ez az esemény veszélyeztette a görögországi német beavatkozást célzó Marita-terv és az eredetileg május 15.-i kezdésre kitűzött Barbarossa-terv (a Szovjetunió elleni támadás) megvalósítását. Hitler ezért úgy döntött, hogy mielőbb lerohanja Jugoszláviát. A gyors siker érdekében szükségesnek tartotta, hogy magyar fegyveres erők is részt vegyenek a hadműveletekben. Horthy hajlott a cselekvésre. A Bácska, a Bánát, egy adriai kijárat megszerzésének lehetősége jelentette számára az elsődleges vonzerőt. Teleki Pál miniszterelnök viszont tisztában volt azzal, hogy noha Anglia 1940 nyarától egyedül viselt háborút Németország ellen, hamarosan lehetséges egy olyan világkoalíció létrejötte, amely döntő vereséget mér Németországra, szétzúzza a tengelyt, és Magyarország ismét a vesztes oldalra kerül. A kormányfő úgy ítélte meg, hogy nem tudja megakadályozni Magyarország részvételét a Jugoszlávia elleni támadásban. Barcza György londoni magyar követ április 2.-i táviratából kiderült, hogy Magyarország számíthat az angol hadüzenetre. Teleki - nem alaptalanul - úgy érezte, ő is felelős a katasztrófáért, mivel nem lépett fel eléggé határozottan, hogy megkísérelje visszatartani Horthyt a kárhozatos döntéstől. Az április 3.-ára virradó éjszakán önkezével vetett véget életének. Már a tragikus esemény másnapján elterjedtek és utána is ismételten felbukkantak olyan verziók, amelyek tagadták az öngyilkosság tényét, és a német titkosrendőrség által szervezett merényletnek tudták be Teleki Pál halálát. Ennek a legendának semmiféle valós alapja nincsen. Churchill a német támadás megindulásakor, április 6-án, utasítást adott a Magyarországgal való diplomáciai kapcsolatok megszakítására, a következő napon ez meg is történt. Roosevelt elnök, amikor az amerikai törvényhozást tájékoztatta a Magyarország és Jugoszlávia közötti hadiállapotról, Magyarországot nevezte meg agresszornak. Visinszkij helyettes külügyi népbiztos közölte Kristóffy követtel: a szovjet kormányra különösen rossz benyomást tett, hogy Magyarország egy olyan állam ellen intézett katonai támadást, amellyel, néhány hónappal ezelőtt örök barátsági egyezményt kötött; hangsúlyozta továbbá, hogy kormánya csak azért nem alkalmaz szankciókat, mert nem akarja a Magyarországgal kialakult viszonyt felborítani.