Presztízsveszteség vezetett az osztrák-magyar kiegyezéshez
2007. május 30. 15:00
<
Megfelelt a kor erőviszonyainak
A törvény kimondta, hogy a két államot az uralkodó személye és a Pragmatica Sanctio köti össze, valamint hogy a kiegyezés után reálunió jött létre. A két állam tehát belügyeit tekintve független volt, önálló törvényhozással rendelkezett, ugyanakkor közös lett a hadügy, a külügy és az ezeket finanszírozó pénzügy. A két házból álló osztrák Birodalmi gyűlés és a szintén két házból álló magyar Országgyűlés 60-60 tagja tárgyalja a közös ügyekkel kapcsolatos költségvetést.A kiegyezés a magyar történelem egyik legvitatottabb lépése, amelyet a mai napig heves viták kísérnek. Deák és hívei a további passzív ellenállást reménytelennek, sőt az ország fejlődésére nézve kifejezetten hátrányosnak tartották, szerintük szükség volt a tőkés gazdasági fejlődésnek terepet biztosító politikai környezetre. Sokan ugyanakkor ellenezték a létrejövő rendszert, Kossuth az emigrációból írt Kasszandra-levelében teljes mértékben ellenezte a kiegyezést, mert szerinte ezzel Magyarország egy halálra ítélt birodalommal lép frigyre, amely bukásakor maga alá fogja temetni. Kossuth bírálta a kiegyezés merev rendszerét, megreformálhatatlan struktúráját is.
A legtöbben viszont úgy gondolták, hogy a kiegyezés reális kompromisszumokon nyugszik, s megfelel a kor erőviszonyainak. Vitathatatlan, hogy az osztrák tőke és a politikai nyugalom teremtette meg a rendkívül dinamikus gazdasági és társadalmi fejlődés alapját. Ugyanakkor egy idő múlva éppen a fejlődés mértékének nem feleltek meg a kiegyezés nyújtotta keretek, ráadásul ezt az időszakot mindvégig nemzetiségi ellentétek kísérték, hiszen a kiegyezést csak két nemzet közötte.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
