Cataniai muzsikus családban született, orgonista apja a nápolyi konzervatóriumban taníttatta. Bianka és Fernandó című első operájának 1826-os sikere további megrendeléseket eredményezett, majd a milanói Scalának írt A kalóz már nemzetközi elismerést szerzett számára. A kor legjobb szövegírójával, Felice Romanival írt közös operáik: Kapuletek és Montague-k (Shakespeare nyomán), Az alvajáró, amely egy semiseria (komoly opera happy enddel) és az ókori Galliában játszódó Norma. Utóbbi Bellini fő műve, amely a kezdeti bukástól eltekintve maradandó sikert aratott. 1833 és 1835 között mind a négy operáját bemutatták Párizsban és Londonban is. 1833-ban rövid ideig Londonban élt, ekkor már sokat betegeskedett. Párizsban Rossini közbenjárására operát rendelt tőle az Olasz Színház. A puritánok (1835) az utolsó műve kilenc operája közül. Bár a szövegkönyve gyengébb, sok szempontból ez a leglendületesebb és legszebb dalműve. - Melodikája a dél-olasz népi dallamosságra támaszkodott, a formák és dallamok tisztaságára, a szöveg és zene szoros egységére törekedett. Stílusa természetes és egyszerű, dallamaival nem csak Rossini virtuozitást célzó bel cantóját követte, hanem bensőségesebb, kifejezőbb, érzékibb zenei nyelvet alakított ki, amelynek jellemábrázoló ereje is kiemelkedő. Munkássága érzékelhető hatást gyakorolt Glinkára, Verdire és Wagnerre, de Chopin és Liszt egyes zongoraműveiben is kimutatható. A Párizs melletti Puteaux-ban érte a halál 1835. szeptember 24-én.