56-os menekültek Jugoszláviában
2006. október 20. 13:15 Birkás Norbert
Szabadkai szerzőnk az 56-os menekültek délvidéki sorsát kutatja. Cikkében a menekültek elszállásolóival készült oral history interjúk alapján rekonstruálta az 56-os táborlakók életkörülményeit. A személyes visszaemlékezések szerint a határőrök korrekt magatartása mellett a helyi lakosság kimondottan segítőkész, megértő és rokonszenvező volt a menekülőkkel.
A titóvillától a szövetkezeti befogadóotthonig
A jugoszláv kormány eleinte rokonszenvezett a forradalommal, vélhetőleg ezért választotta sok menekült úti céljául déli szomszédunkat. Október 25-e után sorra érkeztek a konvojok, kamionok, leggyakrabban Szegedről, Szentesről és Kecskemétről, leginkább üzemanyagért, de nem volt ritka az sem, hogy cukrot vagy élesztőt vittek át a határon nagy mennyiségben. A jugoszláv kormány ingyen adott mindent, és három embert is megbízott az ügyben, hogy az anyaországi magyarok számára fennakadás nélkül történjék a hiánycikkek átadása: Barát Károlyt, Kamenko Dusant és Mernyák Ferencet, Szabadka alelnökét.
|
Horgos, Kárász kastély |
|
Királyhalom, Zsiga-telep  |
Az összes tábori épület a vinogradi termelőszövetkezeté volt, amelyet a szövetkezet emberei mellett egy-egy rendőr vigyázott, illetve két szabadkai orvos is látogatta a menekülteket. A táborokban egész nap western-filmeket vetítettek, mert a menekültek csak azokat voltak hajlandók megnézni. A környező falvak lakossága a menekülteket meghívhatta magához ebédre, beszélgetésre. A táborlakók a katonaságtól kaptak szalmát, s ezen megpihenhettek. A menekülttáborokban lakóknak dolgozni is kellett.
|
Krivja |
1956 decemberére fűtési okok miatt megszüntették a táborokat. Akiknek decemberig nem sikerült sehova sem menniük, azokat Szerbiába helyezték át (Mataruska Banja, Vrnjacka Banja stb.), saját beleegyezésük nélkül azonban senkit nem vihettek el.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
