1956-ban az illúziók is elvesztek
2006. október 10. 14:00
Emlékek, élmények helyett ellentmondások az amerikai külügyminisztérium egykori főtanácsadójának az Osiris Kiadó gondozásában megjelent 1956-ról szóló könyvében.
<
Gati legfontosabb következtetése: nem volt szükségszerű a szovjet beavatkozás, lett volna esély a békés megállapodásra - ha minden szereplő bölcsebb. A szerző gondolatmenetében négy, elmondása szerint eddig kevéssé megfogalmazott kijelentésből indul ki.
1. A magyarok közül viszonylag kevesen, mindössze 15 ezren harcoltak ténylegesen a szovjet uralom ellen, s végső céljuk nem a rendszer elvetése, csupán megreformálása volt.
2. A forradalom híján volt a megfelelő vezetésnek: a vezetők kezdetben a korábbi sémák alapján gondolkodtak, majd október 30-a után a forradalmárok követeléseit átvéve teljesen elszakadtak a reális céloktól.
3. Nem igaz, hogy a szovjetek csak az alkalmat lesték, hogy lőhessenek, a Kreml ugyanis érthető okokból inkább szeretett volna politikai, mint katonai megoldást. Ez azt is jelenti, hogy a szovjet döntéshozatali folyamat árnyaltabb megközelítésére van szükség: október 30-án, mint ezt levéltári forrásokból magyar, amerikai és orosz történészek már megírták, a szovjet pártelnökség egyhangúlag a beavatkozás ellen szavazott. A döntés másnapi megváltoztatásához lényegesen hozzájárult többek között a Köztársaság téri atrocitás.
4. Az Egyesült Államok tájékozatlan és egyben félretájékoztatott volt a változások végbemenetelét tekintve. A CIA az 1950-es években Magyarországot a szovjet tábor egyik legkevésbé fontos országának tekintette, így érthető, hogy a Gati által átvizsgált dokumentumokból kiderül: az USA soha nem tervezett semmilyen segítségnyújtást Magyarország felé. A Szabad Európa Rádió is komoly hibákat követett el, a szerző szerint az egyik legnagyobb ilyen baklövés az volt, hogy nem támogatták Nagy Imre 1953 és 55 közti miniszterelnökségét, és ezt megismételték 1956-ban is, amikor egész november 2-áig uszítottak ellene. Gati szerint, ha a Szabad Európa Rádió révén Amerika már 1953-1955-ben, s később maguk a felkelők is támogattak volna egy korlátolt kibontakozást, elképzelhető lett volna egy reformista, titóista, Gomulka-féle végkifejlet.
A könyv kiemelten kezeli Nagy Imre forradalomban játszott szerepét, és azt a szerző szerint a mostaninál jóval árnyaltabban kell kezelni. Nem elhanyagolható tehát, hogy Nagy az NKVD informátorából miként lett földművelés- majd belügyminiszter, miért úszta meg Rákosi tisztogatásait, hogy került a miniszterelnöki székbe majd a forradalom élére, és végül hogy vált azzá a hősies figurává, aki a tárgyalásán volt. "A kihallgatói és bírái előtti viselkedése páratlan hősiességről tanúskodik, ám a teljes képhez az is hozzátartozik, amit korábban tett. A teljes igazság megírása nem szentségtörés, hanem a történelem felnőttekhez méltó értelmezése." - állítja Gati.
A szerző saját forradalmi élményeinek bemutatása után kezd az események tárgyalásába. A könyv stílusa esszészerű, ám a bőséges lábjegyzetek minden kutatói igényt kielégítenek. A szerző több helyen a kelleténél élesebben fogalmaz, ami talán egy kicsit rontja az összképet. A könyv azonban kiválóan teljesíti azt a feladatát, hogy leszámoljon a forradalommal kapcsolatban élő mítoszokkal, és új nézőpontból keressen választ mindarra, ami 50 évvel ezelőtt történt.
Gati, Charles: Vesztett illúziók. Moszkva, Washington, Budapest és az 1956-os forradalom. Ford.: Makovecz Benjamin. Osiris Kiadó, Bp., 2006. 254 o.
Ára: 3200 Ft
Támogasd a 
szerkesztőségét!
