A francia újhullám egyik legjelentősebb képviselője párizsi középpolgári család fiaként látta meg a napvilágot. Tanulmányait a svájci Nyonban, majd a Sorbonne-on végezte. A diáknegyed filmklubjában ismerkedett meg André Bazinnel és Francois Truffaut-val, és kritikusként ekkor mutatkozott be a La Gazette du Cinéma hasábjain. 1956-ban már ő volt az egyik legjelentősebb francia filmkritikus. Kifulladásig című első filmjét 1959-ben forgatta Jean-Paul Belmondo főszereplésével. Következő filmjeinek legfőbb értéke a személyes látásmód: Éli az életét (1962), Alphaville (1964), Bolond Pierrot (1965). Ezután esszéfilmek sorát készíti, kiiktatva a személyes vonatkozásokat: Hímnem, nőnem (1966), Két-három dolgot tudok róla (1967), majd a politikára koncentrált, s az értelmiség 1968-as lázadásának állított emléket a Vidám tudás és az Egy + egy. A tradicionális mozifilmhez 1979-ben tért vissza a Mentse aki tudja című filmmel. A férfi-nő kapcsolatot vizsgálta a Keresztneve: Carmen (1983), és a Vigyázat jobbról (1987). További filmjei: Új hullám (1990). Németország kilenc nulla (1990), Jaj nekem (1993). Alkotásaival negyedszázad óta hatást gyakorol a filmkészítő nemzedékekre. 2004-ben forgatta legújabb filmjét, a Mi zenénk-et.