200 éve vívták a három császár csatáját
2005. december 2. 12:00
Napóleon saját bevallása szerint is katonai pályafutásának legnagyszerűbb győzelmét aratta Austerlitz mellett 1805. december 2-án. A történészek gyakran csak a `három császár` csatájának nevezik azt az ütközetet, amely elindította a Napóleon-kultusz kialakulását.
<
Briliáns csapda
Az osztrák főerők szeptember 3-án átlépték az Inn folyót és bevonultak Bajorországba. Napóleon sem tétlenkedett, szokásához híven egyből magához ragadta a kezdeményezést. Tisztában volt azzal, hogy még az orosz haderő megérkezése előtt kell lesújtania az osztrákokra, nehogy a két sereg egyesüljön. A jó terv önmagában még nem garantálta volna a sikert, viszont Napóleont - mint oly sokszor pályafutása alatt - jelen esetben sem hagyta cserben Fortuna. Az osztrák vezetés négy hadszíntérre forgácsolta szét erőit, ráadásul az összehangoltság teljes hiánya jellemezte a szövetséges erők mozgását. Az oroszok a Julianus-naptárt használták, míg az osztrákok a Gergely-naptárt. Nem szükséges részletezni, hogy ez az apró félreértés milyen következményekkel járt. Karl Mack tábornok Ulmnál azt hitte, hogy Kutuzov már a közelben van, pedig az orosz tábornok még több mint 500 kilométerre tartózkodott. Napóleon zseniálisan használta ki a kínálkozó alkalmat és megadásra késztette Mack 27000 fős seregét, majd bevonult Bécsbe, ahol feltöltötte készleteit. Az időközben egyesített koalíciós erők november 27-én megindították offenzívájukat, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljanak a "korzikai banditával".
Napóleon mindent előre eltervezett, feltérképezte a csata helyszínéül választott Austerlitz természeti adottságait. Úgy taktikázott, hogy kezdetben átengedi a Pratzen-magaslatokat az ellenségnek, amely első hallásra totális örültségnek tűnhetett, hiszen aki a csatatér legmagasabb pontjait birtokolja az helyzeti előnyben van. Napóleon mesterien kitalált forgatókönyvében azonban ez a lépés csupán a csapda első elemét jelentette. A taktika másik lényeges része a feltűnően gyenge jobbszárny volt, amely tulajdonképpen a csali szerepét játszotta, hogy elvonja a szövetséges csapatokat középről. Napóleon természetesen előrelátó volt és Davout hadtestét a jobbszárny közelében helyezte el, hogy a megfelelő időben bevethesse. A derékhadat Soult vezetésével elrejtette a Zurlan-magaslatok mögé, azzal a céllal, hogy a támadás megindításakor elfoglalják a Pratzen-magaslatokat és kettévágják az ellenséges harcvonalat. A balszárny feladata viszonylag egyszerűen körülírható volt: kitartani mindenáron, különben a terv megbukik.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
