Szőnyi István
2005. augusztus 30. 12:00
<
1924-től először nyaranta, később minden szabad idejében Dunakanyarban, Zebegényben dolgozott. Érettebb korszakában egyfajta művészi passzív rezisztenciával fordult el a társadalmi kérdésektől, a politikával szemben humanista értékőrzésre rendezkedett be. Visszavonult Zebegénybe, fő témája a falu festői környezete, a Dunakanyar, a helyi parasztok élete volt. Több nagyméretű alakos kompozíciót festett, némi reneszánsz ihletéssel: Gyümölcsszedők, Átkelés a Dunán, Vízparti jelenet (1928). A Zebegényi temetés fekete-fehér komorsága, a Zebegényi est falusi békéje a falu más-más megközelítését adta.
1929-ben elnyerte a Római-ösztöndíjat, későbbi komponálási módszerét Pierro della Francesca arezzói freskói, s van der Boes az Uffiziben látható Portinari-oltára határozta meg. Tanulmányútja után színei élénkebbé váltak, ugyanakkor eltávolodott a plenair szemlélettől, az éles árnyékoktól, inkább folthatásokat alkalmazott. Az 1934-ben készült Este végtelen nyugalma és pasztellszínei valami történelmen túli harmóniát, a magyar paraszt évszázados erejét, túlélő-képességét érzékelteti. Az Eladó a borjú (1933) egyik mellékalakja Derkovits Gyula, akivel, bár nem volt könnyű ember, Szőnyi jó kapcsolatot tartott.
| Zebegényi részlet, 1935-36 |
1937-től tanított a Képzőművészeti Főiskolán, az 1940-es évektől szabadiskolát vezetett Zebegényben. Ő szerkesztette és részben írta is A képzőművészet iskolája és a Kép című könyveket. A német megszállás alatt menekülteket rejtegetett, s fiával hamis igazolványokat gyártottak. 1952-ben ő készítette a moszkvai mezőgazdasági kiállítás magyar pavilonjának monumentális pannóit, majd a csepeli postapalota seccóit, de szellemi függetlenségét a kommunisták sem tudták megtörni. Segített a kitelepítetteken, és vissza merte utasítani Sztálin portréjának megfestését, illetve azon feltétellel vállalta, ha elintézik, hogy a diktátor eljöjjön a műtermébe. 1954-ben az Ernst Múzeum nagy kiállítást rendezett műveiből. 1956-nak két tragikus hangulatú rézkarccal állított emléket. Haláláig Zebegényben élt, ott is halt meg 1960. augusztus 30-án.
1963-ban a Nemzeti Galéria rendezett emlékkiállítást tiszteletére, 1984-ben a Vigadó Galéria tárlata emlékezett művészetére. 1994-es centenáriumán a Szentendrei Képtár gyűjtötte össze műveit. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: 1949-ben Kossuth-díjat kapott, 1952-ben érdemes, 1956-ban kiváló művész lett. Zebegényi műterme ma emlékmúzeum, ahol nyaranta szabadiskolát rendeznek. Képeit utoljára 1999-ben mutatta be Budapesten a Polgár Galéria.
(Múlt-kor/Panoráma)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
