Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
2020. március 21. 13:14 Múlt-kor
Hamuként végezték a perbe fogottak
Az első gyanúsítottakat, akiket rendszerint az ártalmas mágia használata miatt fogtak le, további bűnrészesek megnevezésére kényszerítették. Ezeket a személyeket általában azzal gyanúsították, hogy egyezségre léptek az ördöggel. Ha a gyanúsított nő volt, akkor ez rendszerint azt jelentette, hogy az illető szexuális kapcsolatot létesített az ördöggel. A csekély számú férfi perbefogott esetében nem jelent meg a szexuális szál, az ő esetükben valamiféle egyedi, furcsa, misztikus és ritka tett eredményezte a boszorkányság vádját. Az esetek 85 százalékában nők álltak a vádlottak padján.
Az emberek, szomszédok közti viták gyakran boszorkányvádakba torkollottak. Előfordult, hogy a torzsalkodások folyamán a falulakók megátkozták egymást. A vallomások sokat elárulnak a vitákról és az átkokról. Katherine Craigie-t Orkney-ban állították bíróság elé 1640-ben. Orkney beteg szomszédjának a következőket vallotta meg: „Azért imádkoztam, hogy beteg legyél, és most látom, hogy imám meghallgatásra talált.” A falulakók általában nem akarták, hogy a falu boszorkányát kivégezzék, bár nem tiltakoztak akkor sem, ha a hatóságok kivégezték az ördöggel cimborálót.
A skót boszorkányüldözések részben a helyi perpatvarokról, részben az elit ördögtől való félelméről, és kisebb részben a mágiáról és annak gyakorlásáról szóltak. Egyesek tényleg elhitték, hogy tudnak varázsolni. Ezek a varázslatok azonban általában jóindulatúak voltak és a közjót szolgálták. Az aberdeenshire-i Marion Grant például szentül hitte, hogy a beteg marhákat déli-folyású patakvízzel meghinti az Atya, a Fiú, a Szentlélek és népi hitvilágban szereplő angyal, bizonyos „Cristsonday” nevében, akkor azok meggyógyulnak. Az egyszerű emberek és a kormányzó elit közti szakadékról árulkodott az, hogy az ítélethozók szemében „Christsonday” nem egy angyal volt, hanem maga az ördög.
A boszorkányvadászok kínzások révén csikartak ki vallomásokat a gyanúsítottakból. Ezek a kínvallatások általában tovább gerjesztették a pánikot. A testi gyötrelmek hatására a gyanúsított természetesen további embereket nevezett meg, akikre szintén letartóztatás várt. A hatóságok az új lefogottakat is megdolgozták, akik vallomásukban rendszerint bevallották, hogy lepaktáltak az ördöggel. A vallomások egynémelyike fantasztikus és egészen bizarr részleteket tartalmaz. Margaret Watson 1644-es tárgyalásán a következő részletek hangoztak el:
„Ön (értsd Margaret Watson) azt vallotta, hogy a többi boszorkánnyal halottakat ástak ki, és az elhunytak testrészeit magukhoz vették, hogy felhasználják azokat ördögi terveik megvalósításához; az összejöveteleken, ahol rendszerint ittak és táncoltak, bemocskolták Isten nevét; Mallie Paterson egy macskán, Janet Lockie egy kakason, az ön nagynénje egy galagonya bokron, ön pedig egy szénabálán, míg Jean Lachlan egy bodzafán lovagolt.”
Az alvásmegvonás a kínzás alapmetódusaként szolgált. Három ébren töltött éjszaka után a gyanúsítottak elvesztették realitásérzéküket, hallucináltak, így elég különös, szürreális vallomások születtek. Ezen „beszámolóknak” semmi köze nem volt a valósághoz, hiszen ezek összezavarodott, kétségbe esett és megfélemlített emberek vallomásai voltak, akik kétségbeesve igyekeztek kérdezőik kedvében járni, és a nekik tetsző vallomásokat adni.
Ha az ördöggel való cimborálás vallomás által bebizonyosodott, abban az esetben már nem volt szükség arra, hogy az ártalmas varázslattal való ténykedések bizonyítást nyerjenek. A társadalomra veszélyt jelentő, az ördög által gerjesztett vészhelyzet miatt, a bíróságnak apróbb bizonyítékok is elegendőek voltak. Skóciában a boszorkánysággal elítélteket máglyára küldték. Az elítéltek nem élve égtek el, a boszorkányokat előbb megfojtották.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
