Bár aprólékosan előkészítették, véres kudarc lett a híres „nagy szökés” végeredménye
2021. augusztus 16. 08:41 Múlt-kor
1963 nyarán debütált A nagy szökés című játékfilm Steve McQueen, Charles Bronson, Donald Pleasence és mások főszereplésével, amely örökre a köztudatba emelte a tényt, hogy 1944 márciusában egy csapat szövetséges repülős hadifogoly nagyszabású szökési kísérletet hajtott végre a Stalag Luft III névre hallgató német hadifogolytáborból. A film a szóban forgó esemény egyik túlélőjének könyve alapján készült, azonban jelentős változtatásokkal.
Egy cél mindenek felett
A tábort 1942 márciusában hozták létre az alsó-sziléziai Sagan (ma Żagań, Lengyelország) közelében, Berlintől 160 kilométerre délkeletre. A helyszínválasztásban jelentős szerepet játszott a terület homokos talaja, amelyről tudták, lazaságával megnehezíti az alagutak kialakítását. A tábor fenntartója a német légierő, a Luftwaffe volt, és kimondottan a lelőtt repülőgépek személyzetének elszállásolására épült.
A Stalag Luft III két nagy szökési kísérlet miatt vált híressé az utókorban. Az első, 1943-as eset szolgált az 1950-es A faló (The Wooden Horse) című film alapjául, míg a második, 1944-es kísérlet a híres 1963-as mozifilméül. Mindkét film egy-egy túlélő által írt könyv alapján készült. Az első kísérletben csupán néhány fő vett részt, a második ennél sokkal nagyobb szabású volt.
A táborból történő második szökést még 1943 márciusában kezdte el tervezni Roger Bushell, a brit légierő (RAF) őrnagya. A hadifoglyok egymás között továbbra is érvényesnek tekintették a katonai hierarchiát, így a terv a rangidős fogoly, Herbert Massey RAF-dandártábornok jóváhagyásával haladt előre. Bushell lett a tervezés és kivitelezés fő irányítója. A cél kimondottan az volt, hogy minél több foglyot meg tudjanak szöktetni.
A szökést tervező foglyok több gonddal is szembesültek. Mivel rendszeresek voltak a jóval kevésbé átgondolt kisebb-nagyobb szökési kísérletek, a német őrök nagy figyelemmel kísérték a foglyok minden ténykedését, és rendszeres razziákat tartottak. A homokos talaj kimondottan megnehezítette az alagutak ásását, ráadásul a foglyok barakkjai szándékosan messze voltak a kerítéstől, amely alatt a szökésre szánt alagutaknak át kellett haladniuk. Mindez azonban nem törte le a többségében brit, illetve egyéb nemzetközösségbeli foglyok lelkesedését – gyakorlatilag nem volt más, amivel foglalkozniuk kellett volna a tábori élet során.
A nagyszabású szökési kísérlet eredeti célja mintegy 200 ember kijuttatása volt. Hogy több lábon álljon a terv, Bushell elrendelte, hogy három alagutat fúrjanak, ezek neve Tom, Dick és Harry lett (a három név egy angol kifejezés, amely az ismeretlen, illetve általában vett idegenekre, jöttmentekre utal). A titoktartás végett a hadifoglyok kizárólag e nevek használatával beszélhettek az alagutakról – Bushell azzal is megfenyegette őket, hogy hadbíróság elé állít bárkit, aki kiejti száján az „alagút” szót. Logikája az volt, hogy ha egy vagy akár két alagutat fel is fedeznek és megsemmisítenek a németek, biztosan nem számítanak majd egy harmadik létezésére is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
