Bár aprólékosan előkészítették, véres kudarc lett a híres „nagy szökés” végeredménye
2021. augusztus 16. 08:41 Múlt-kor
Kemény munka
A tervbe beavatott foglyok feladataik szerint voltak csapatokra osztva. A „biztonsági csapat” tartotta szemmel az őröket, különösen az úgynevezett „görényeket”, akik a legváratlanabb helyeken tűntek fel átkutatni a foglyok környezetét. A „biztonságiak” különféle jelzések egész rendszerét találták ki a többiek figyelmeztetésére – köhögés, egy bizonyos ablak becsukása, a figyelő kezében lévő könyv becsukása, és egyéb hasonló módszerek – ha jönni látták a „görényeket”.
Külön feladatot jelentett az ásásból származó törmelék feltűnésmentes elszórása. Az ezzel megbízott foglyokat „pingvineknek” hívták mozgásuk miatt, amellyel a ruhájuk alá rejtett zsákokban lévő földet apránként maguk alá szórták menet közben. A célhoz a „pingvinek” nagykabátokat viseltek, amíg az időjárás megengedte, a nyári napokon pedig a napozáshoz kiterített pokrócokban hordták ki diszkréten a szabadba a földet.
A találékonyság az előkészületek csaknem minden összetevőjében előkerült. A foglyok maguk barkácsoltak iránytűket, hamisítottak úti okmányokat és szabtak méretükre civil ruhákat, illetve német egyenruhákat. Segítségükre volt a szükséges anyagok beszerzésében a Vöröskereszt, amely rendszeres segélyszállítmányokat vitt a táborokba. E szállítmányok többsége tartalmazott élvezeti cikkeket is, például csokoládét, kávét, illetve cigarettát. Számos német őr együttműködött a foglyokkal, a Vöröskereszttől kapott élvezeti cikkekért cserébe az őrök civil ruhákat, vasúti menetrendeket, térképeket, valamint hamisítványok alapjául használható hivatalos papírokat adtak a foglyoknak.
Amikor csak tehették, a foglyok igyekezték úgy beosztani a munkarendjüket, hogy a nap 24 órájában haladjanak a munkálatok. Az ásás nehéz és frusztráló feladat volt a laza talaj miatt, és a járatok többször be is omlottak. Ennek ellenére stabil volt a haladás – a „Tom” már 80 méternél járt, amikor az őrök felfedezték. Ezzel nem érte még el az erdőt, de már mintegy 40 méterrel kívül volt a kerítésen. Leleplezését óriási csapásként élték meg a szabadságra vágyó foglyok, azonban igazolta Bushell elővigyázatosságát: a németek valóban nem számítottak egynél több járatra, annak ellenére, hogy a „Tom” volt a tábor történetében a 92. felfedezett alagút.
A foglyok ezt követően – miután a tábor bővítésének iránya miatt a „Dick” nem volt opció – minden erőfeszítésüket a „Harry” járatba fektették. A járat végső hossza több mint 102 méter lett. Az egyik fogoly által ellopott villanyvezeték segítségével sikerült kivilágítaniuk is, és bizonyos szakaszonként a mindössze 0,6 méter széles alagútba nagyobb tereket is alakítottak, ahol építőanyagokat lehetett elhelyezni, illetve az egyik fogoly által eszközölt levegőpumpáló berendezést üzemeltetni. Ez az eszköz akadályozta meg, hogy oxigénhiány lépjen fel a járatban.
Többek között az ehhez tartozó csöveket is a Klim nevű tejport tartalmazó fémdobozokból készítették, amelyeket szintén a Vöröskeresztnek köszönhettek. A járat falait az ágyaikat alátámasztó deszkák, illetve más fadarabok segítségével stabilizálták. A munka megkönnyítése és felgyorsítása érdekében a „Harry” járatban még fából készült síneket is leraktak, melyeken gyorsabban és hatékonyabban juttathatták az alagút vége felé az anyagokat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
