Az erkölcsös magyar polgárlányok és a polsztri: hétköznapi szex a XIX. században
2020. május 10. 08:29 Katona Csaba
Természetileg, mesterileg, képzelet által
A korabeli naplókat olvasva egyébként az a kép bontakozik ki, hogy szűkebb körben korántsem volt tabu a szexualitás. Tóth Péter lelkész 1836–1842 között vezetett naplójában elfojtott vágyairól az alábbiakat jegyezte fel („dúc”-on nem más értendő, mint férfiúi ékessége): „Dúcom jól hatalmasodik, soká nem viszem, nem akarom vinni. Én is ember vagyok. 19 éves koromban ritka nap volt, melyen kerülhetém a lánykötényt. S most sem természetileg (hölggyel), sem mesterileg (öningerlet), csak álmaimon (képzelet által) vagyok nemösztön embere.”
Korántsem tépelődött ennyit a reformkor hölgyeinek bálványa, a zsibói bölény, báró Wesselényi Miklós (1796–1850). Kolozsvárott őrzött naplójából az derül ki, hogy feljegyezte hódításait, azt is gyakorta jelölve, egy alkalommal hány sikeres aktust abszolvált. Nem okozott számára gondot egy nap több randevú, a szexualitás neki önmagáért való élvezet volt, érzelem nem árnyalta. Parasztlányok, férjes asszonyok, arisztokraták egyaránt üzekedtek vele. Bordélyházaknak is gyakori látogatója volt. A báró élete végén jelentkező vaksága alighanem nemi betegségeivel is összefüggött, hiszen kalandjai nem jártak következmények nélkül. A másik „mellékhatás” törvénytelen gyermekeinek nagy száma volt.
Kis XIX. századi pornográfia
A szexualitás pornográf ábrázolása is gyakori volt. Az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc éveiből származik az a két metszet, amely azt hivatott ábrázolni, hogy Zsófia főhercegné, Ferenc József édesanyja mi módon próbálja rábírni Josip Jelačić horvát bánt a magyarok elleni fellépésre. Az egyiken Zsófia lovagló pozícióban közelíti meg a neki háttal hanyatt fekvő, de bizonyos dolgokra láthatóan kész bánt, a másikon pedig az álló férfi előtt térdelő főhercegné a kezével irányítja Jelačić „kormányrúdját”.
A nem politikai üzenetet hordozó hasonló ábrázolásoknak számos hódolója akadt, ami viszont nagyban hozzájárulhatott a házastársak közötti kapcsolat elmérgesedéséhez. Az egyik legismertebb ilyen eset Petőfi Sándor özvegye, Szendrey Júlia és második férje, Horváth Árpád akadémikus történész szerencsétlen házassága volt. A frigyet eleve nem kölcsönös vonzalom alapozta meg, de a két ember közé éket vert a szexualitáshoz való eltérő viszonyuk is. Egy jó házból való nőnek nem is illett ismernie olyan dolgokat, amelyekért az urak kifejezetten a nyilvánosházak leányait keresték fel, ám Horváth otthon (is?) szeretett volna részesülni a szexuális játékokból.
Júlia szerint Horváthnak egyértelműen az volt a véleménye, hogy „az asszonynak nincs más kötelessége, mint a férj kéjvágyát kielégíteni”, és „az asszonynak e kéjvágy kielégítésében lehet s kell csak boldognak lenni, stb., stb.”. Horváth igyekezett is érvényesíteni ezt, és ehhez pornográf fotókat is igénybe vett. Ám feleségében ez viszolygást, majd gyűlöletet szült: „minő undort éreztem iránta attól a perctől kezdve, mikor levetkőzve magából az embert, teljes állatiságában tünt fel előttem, s mint ilyen, gyalázatos buja fotográf képeit házi köröm szentélyébe oly megérthetetlen cinizmussal behozni törekedett”.
Nyilván nem tolerálható, hogy ha valaki olyan szexuális magatartást akar a partnerére kényszeríteni, amely azt taszítja, ám mindenképp érdemes elgondolkodni azon, hogy a férj „brutális követelőzései és kifejezései” vajon mit is jelentettek valójában. Olyasmit-e, ami ma is kiverné a biztosítékot, vagy olyan szexuális játékokat, amelyek immár teljességgel átlagosnak számítanak?
Támogasd a 
szerkesztőségét!
