Múlt-kor.hu

Aki hun hadvezért faragott Sztálinból

Aki hun hadvezért faragott Sztálinból

2015. október 22. 08:25 Murányi Gábor

„Életművét ma még elfödi a sorsa” – állapította meg 1989-es elemzésében a három évtizeddel korosabb, akkor már másfél évtizede halott pályatársára, Lengyel Józsefre emlékezve Sándor Iván. Az író abban az évben foglalta gondolatait esszétanulmányba, amikor az „elfedett” oeuvre két jelentős darabja több évtizedes küzdelem után végre a nagyközönség elé került. A Szembesítés című kisregény például 1964-es megírása óta várta a megjelenést, noha a mű – amelyet az egyik legmegrázóbb novellájának címe után „kicsi, mérges öregúrként” emlegetett munkássága „záró díszkövének” tekintett – 1971-ben egyszer már megjelent. Ám akkor úgy kapott nyomdafestéket, hogy valójában mégsem jelent meg.

A rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban „csupán” annyi történt, hogy a „kommunista írónak” már nem csak az életművét, jószerével a sorsát is eltakarja a ma divatos – udvarias jelzővel élve: – szemellenzős történelmi nézőpont. Holott Lengyel József históriájának, alkotói és emberi kálváriájának ismerete sokat tehet hozzá a megbicsaklott XX. század történetének és szellemi vonulatainak mélyebb megértéséhez.

Az 1896 augusztusában, Marcaliban, egy gabonakereskedő fiaként született Lengyel valójában kétszer vágott neki az írói hivatásnak. Írói szempontból apja tönkremenetele alighanem nagy „szerencse” volt, mivel az elszegényedett szülők a megélhetés reményében Pestre menekültek, ahonnan a tehetségesen verselgető kamasz útja előbb a bölcsészkarra, majd a pozsonyi jogtudományi karra vezetett. A Petőfi-epigonságot kinőve rövid időre Kassák Lajos (bűv)körébe került, de a konstruktivizmust is szűk kalodának tartva hamarosan magával ragadta az új világboldogító tan, és 1918 végén a 22 éves tollforgató már a kommunisták sorait erősítette, első letartóztatását is ennek a választásának köszönhette. A Tanácsköztársaság idején a harcos pártlapnak, a Vörös Újságnak volt a kulturális szerkesztője, a 133 napos vörös uralom megdöntése után menekülnie kellett.

A „nemzetközi kommunista mozgalom szolgálatában” Bécsben és Berlinben eltöltött esztendők után érkezett meg álmai országába, a Szovjetunióba, ahol 1932-ben jelent meg első könyve, a Visegrádi utca című történelmi riportregény. Az utókorból visszatekintve nem igazán dönthető el, mi volt a nagyobb balszerencséje: az, hogy a magyarországi kommunista mozgalom előtörténetről írott kötet előszavát a tanácsköztársasági vezér, Kun Béla írta, vagy az, hogy Lengyel őszintén próbálta felidézni a megélt eseményeket. Így például beszámolt arról is, hogy Lékai Jánossal együtt tagja volt annak a konspiratív csoportnak, amely végül is sikertelen merényletet kísérelt meg a „háborús miniszterelnök”, gróf Tisza István ellen. Lengyelt a szovjet államvédelem 1938-ban, Kun Béla frakciótársaként tartóztatta le, a „bizonyíték” az ominózus előszó volt, no meg az a tőle kicsikart „beismerő vallomás”, miszerint „cikkeimben (azért) dicsértem Kun Bélát, hogy (…) így őrizzük meg a pártban a hegemóniáját, vezető szerepét”. Ennyi bőven elegendő volt, hogy az írót „trockista terrorista összeesküvőként” nyolcévi Gulág-fogságra ítéljék.

A norilszki és knaszki munkatáborokban szerezhette meg újabb írói „élményeit”, amelyek valóban irodalmi értékű feldolgozásokká csak sok évvel később értek. 1946-ban szabadult, kényszerlakhelyéről, a száműzöttek fővárosából, a Moszkvától 101 kilométerre eső Alexandrovból rögvest kérvényezte, hogy hazatelepedhessen Magyarországra. Az engedély megadása helyett azonban, az újabb tisztogatási hullám keretében, ismét letartóztatták. Még új vádat sem fogalmaztak meg ellene. Ekkor Lengyel, alkalmazkodva a sztálini képtelenségek világához, felkavaró szövegű folyamodványt írt a vlagyimiri börtönből: „teljes mértékben” érthetőnek ismerte el, hogy letartóztatása preventív intézkedés, amely „meg akarja akadályozni egy bűntett jövőbeni elkövetését”. Mindössze arra kért lehetőséget, hogy bizonyíthassa, a jövőben sem akar „a Szovjetunió és a párt ellen tevékenykedni”. Nem tisztázhatott ugyan semmit, az újabb Gulágot megúszva, úgymond elővigyázatosságból „csak” Szibériába száműzték, ahol csőszként, szénégetőként és erdőkerülőként dolgozott, dolgozhatott Makarov falucska kolhozában. Esténként, éjszakánként viszont végre újra írhatott. Ekkor vetette papírra, a megjelenés halvány reménye nélkül, az Isten ostora című filmforgatókönyvnek gondolt kisregényét, amelyben a hun vezér, Attila alakjába rejtette a zsarnok Sztálint, és ekkor formálódtak Igéző cikluscím alatt megrendítő novellákká a Gulág és a száműzetés élményei.

Murányi Gábor teljes cikkét keresse a Múlt-kor őszi számában

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Aki hun hadvezért faragott Sztálinból

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. ősz különszám: Sorsok, Legendák, Küzdelmek

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra