Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága

2018. október 16. 16:46 Múlt-kor

<

„Nőként” való közösülés

Talán az egyik legérdekesebb szexuális kicsapongásokról szóló fennmaradt középkori londoni dokumentum egy feljegyzés a polgármesteri bíróságról. Egy bizonyos John Rykener kihallgatásáról készült, aki transzvesztita prostituáltként dolgozott Oxfordban és Londonban az 1380-as és 1390-es évek folyamán. A Guildhallban női ruhában jelent meg az idézésre, és számtalan férfit – köztük az egyetem több rektorát és káplánját, számos ferences és egy karmelita szerzetest, valamint három oxfordi diákot – nevezett meg, mint akikkel „nőként” közösült. Emellett megnevezett több nőt – férjes asszonyokat és apácákat egyaránt – akikkel „férfiként” tette ugyanezt.

Rykener azt vallotta, egy Anna nevű prostituált tanította a  „kimondhatatlan” cselekedetre (az anális szexre). Anna a vallomás szerint kapcsolatban állt az 1400-ban a II. Richárd királyt pártolók lázadásában részt vett és ezért kivégzett Sir Thomas Blount egy szolgájával. Egy Rykenernek szállást adó hímzőnő, Elizabeth Brouderer volt aztán az első, aki fel is öltöztette nőnek, ebben a házban azonban többnyire „helyettesítő” feladatot látott el – Brouderer saját lányát, Alice-t adta férfiaknak éjszakánként, amikor azok a sötétben nem látták a lányt. Alice napkelte előtt távozott a férfi mellől, majd reggel a gazdasszony a nőnek öltöztetett Rykenert (akit Brouderer „Eleanornak” szólított) mutatta be az illetőnek, mint előző esti társát. Az eljárás vélhetően arra szolgált, hogy zsarolhassák a klienseket.

Nincs nyoma annak, hogy Rykenert megbüntették volna tevékenységéért, bár tény, hogy maradt fenn adat egy szintén John Rykener nevű férfiról, aki London püspökének börtönéből szökött meg 1399-ben. Ide azonban egyházi személyeket zártak különféle kihágásokért, így a két személy azonossága kétséges.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra