A középkori élet hét legnagyobb és legkülönösebb veszélye
2020. augusztus 22. 08:22 Múlt-kor
A legnemesebb sport
886-ban az akkor már 75 éves I. Baszileiosz bizánci császár öve egy vadászaton beleakadt egy szarvas agancsába, és az állat kilométereken át vonszolta az uralkodót az erdőben. Nemsokkal később belehalt sérüléseibe.
Szent István magyar király fia, Imre herceg egy vadkan öklelését nem élte túl 1031-ben, hét évtizeddel később II. (Rufus) Vilmos angol királyt egy „eltévedt” nyílvessző talált el vadászat közben.
1143-ban Fulkó jeruzsálemi király egy nyulat vett üldözőbe, amikor lova megbotlott az őrült vágta során, a földre zuhantak, az uralkodó koponyája pedig széttört.
A középkor évszázadai során nem volt kockázat nélküli az idővel fokozatosan nemesi előjoggá váló vadászat, amelyet egyfajta, háborúskodásra történő felkészülésnek tekintettek.
A középkor sportja alkalmával a vadakban igencsak bővelkedő európai erdők szinte minden lakója veszélyben érezhette magát, ám sokuk nem adta olcsón a bőrét.
Kifejezetten rizikós volt medvére, farkasra, szarvasra, a mérsékelt égöv legnagyobb szárazföldi emlősére, vagyis a bölényre vadászni, mégis talán a leggyakrabban a vaddisznó részéről fenyegette veszedelem a vadászt.
Nemesi hagyomány volt ugyanis, hogy a lóról leszállva tőrrel végeznek az agyonhajszolt, sarokba szorított vadállattal. A kihívás növelése érdekében gyakran párzási időszakban indultak vadászni, amikor a vaddisznók jóval agresszívabbak voltak, és könnyedén leteríthettek akár egy lovat is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
