„A közös zenélések során dallamok szólaltak meg bennem”– beszélgetés Kenderesi Gabival

2024. július 10. 15:05

Beszélgetésünk apropója a Rocktörténeti képregény második része, amely a ’80-as, ’90-es évek alternatív vagy underground zenéjével foglalkozik, ezért pár képkocka erejéig ti is felbukkantok benne. Milyen volt akkoriban a Kampec Dolores a többi alter zenekarhoz képest?

Igazság szerint sosem vizsgáltam ebben az egészben a mi helyünket.

Voltak az úgynevezett nagyok, akik kicsivel idősebbek is voltak nálunk, és hamarabb kezdtek alkotni, például az Albert Einstein Bizottság, az URH, a Kontroll Csoport, az Európa Kiadó vagy a Balaton – remélem, nem hagytam ki senkit.

Akkoriban mindenki kicsit más volt, és ez így volt jó. Mindenki akart valamit, és ezért zenélt, énekelt, írt szövegeket.

Ezért mentünk a színpadra. Ugyanakkor nyilván a közös, kozmikus életérzés is megvolt – hiszen emiatt olvasunk verseket, szeretünk bele dalokba: ez az „egy pillanatban dobbanó lelkek közös mámora”.

Valaki megírja, amit érzünk, vagy amit akár talán mi is megírhattunk volna.

Tele voltunk kreativitással, öröm volt az együttlét, és együtt akartunk valamit létrehozni. Nem az ész, hanem a szív útján mentünk.

Te nem énekeltél előtte zenekarban. Miért alakult mégis úgy, hogy te lettél az énekesnő?

Eredetileg Szini (Szini Ildikó – a szerk.) volt az énekes-gitáros, és ő a saját dalait énekelte. Nem énekesnőnek csatlakoztam. Barátok voltunk, így én is beálltam egy kis, szinte játék hangszerrel.

Aztán a próbákon, a közös zenélések során dallamok szólaltak meg bennem, belőlem, ezért a mikrofonhoz álltam.

A Fehér Enikő által készített teljes interjú a Kultúra.hu oldalán olvasható.