A hét embere: az asztalosinasból festőfejedelemmé emelkedő Munkácsy Mihály
2022. február 14. 10:40 Múlt-kor
178 éve, 1844. február 20-án látta meg a napvilágot Munkácsy Mihály, a világszerte híres magyar festő, aki utolérhetetlen érdemeket szerzett a magyar nemzeti festészet megteremtésében. Hosszú, küzdelmes útja munkácsi sóhivatalnok fiát az asztalosinas gyalujától a párizsi paloták termeiig emelte.
Szerény kezdetek
Lieb Mihály Leó néven született Munkácson, egy bajor származású tisztviselő fiaként. 1846-ban négy testvérével együtt Miskolcra költöztek, de 1850-ben édesanyja, majd 1852-ben édesapja is elhunyt.
Mihály anyai nagybátyja gondozásába került Békéscsabán, aki a fiú képességeit gyengének ítélve az elemi iskola elvégzése után inasnak adta Lang György asztalosmester mellé. Bár nagybátyja szerződésben rögzítette inaskodásának feltételeit, a mester ezeket nem tartotta be. A műhelyben Mihályt rossz ellátás mellett dolgoztatták, és sokszor bántalmazták is az inasság három esztendeje alatt.
Miután megszerezte segédlevelét, Aradra került, Albrecht Ferdinánd műhelyébe; első rajzai innen származnak. 1860-ban súlyosan megbetegedett, és visszatért nagybátyjához, aki ekkor már Gyulán élt. Lábadozása alatt tovább rajzolt, illetve ekkor találkozott Szamossy Elek portréfestővel, aki elsőként adott neki leckéket. Felgyógyulása után, 1862-ben beállt Szamossy mellé segédnek, akivel Aradon, Buziáson és Beodrán is együtt dolgozott.
Az asztalosból lett festő 1863-ban, Szamossy ajánlólevelével érkezett a fővárosba, Munkácsyra is ekkor magyarosította nevét. 1865-ben a bécsi akadémia előkészítő osztályát látogatta, de a tandíj befizetésének elmaradása miatt onnan kizárták. 1867-ben 800 forint ösztöndíjat kapott Eötvös József oktatási minisztertől, amelyet Münchenben és Párizsban folytatott tanulmányokra fordított.
Első igazán sikeres képéhez korábbi mesterségének világa szolgált ihletésül: 1868-ban, eddigre kialakult sajátos stílusában készítette el az Ásító inast. 1869-ben készült el a Siralomház, ez a drámai hatást keltő életkép, amely Párizsban, a Salon 1870-es kiállításán aranyérmet nyert. Sikerét jól illusztrálja, hogy a francia közönség „Monsieur Münkakszit” egy ideig „Monsieur dernier jour”-ként (Siralomház úrnak) emlegette.
Az 1871-ben festett Tépéscsinálók csak fokozta Munkácsy elismertségét. A sikeressé vált festő Párizsban telepedett le, és 1896-ig itt tevékenykedett. Nagy segítségére volt Henri Edouard de Marches báró, aki anyagilag és barátilag is támogatta a gyakran kétségek között őrlődő, depresszióra hajlamos Munkácsyt.
De Marches 1873-ban elhunyt, Munkácsy pedig a gyászév leteltével, 1874 augusztusában feleségül vette a báró 29 éves özvegyét, Cécile Papier-t. Munkácsy előtt ezzel megnyílt a felső tízezer társasági élete: az asztalossegédből az arisztokrácia ünnepelt festője lett, palotájában hetente vendégül látta a párizsi művészvilág krémjét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
