A hét embere: az asztalosinasból festőfejedelemmé emelkedő Munkácsy Mihály
2022. február 14. 10:40 Múlt-kor
A dicsőség csúcsain
Az 1880-as években festette legkiforrottabb tájképeit: a Rőzsehordó nő, a Tájkép folyóval, a Sötét utca, a Séta az erdőben barbizoni hatásokat mutató, plein air stílusú képei festészetének legkiemelkedőbb alkotásai közé tartoznak.
Ugyanebben az időszakban készült el leghíresebb alkotása, a monumentális Krisztus-trilógia első két eleme: 1881-ben a Krisztus Pilátus előtt, 1884-ben pedig a Golgota. (A trilógia „középső” alkotása, az Ecce homo csak 1895-ben született meg.) Fogadtatásukat jól jellemzi, hogy első kiállításukon végeláthatatlan sorok kígyóztak a festmények előtt: több mint háromszázezer érdeklődő tekintette meg őket.
A képeken a romantikus témaválasztás realista kifejezésmóddal találkozik. A fáma szerint a megfeszített Krisztushoz Munkácsy nem talált modellt, így saját magát kötöztette fel a keresztre, és az erről készített fényképeket használta a festésnél.
1886-ban a két Krisztus-festményt Amerikában mutatták be, az eseményen Munkácsy is részt vett. A festőt Pulitzer József laptulajdonos és Grover Cleveland elnök is köszöntötte az Újvilágban, képeinek sikere pedig minden várakozást felülmúlt: a Golgota előtt állítólag imához borultak le az emberek. A festményeket John Wanamaker amerikai kereskedő vett meg összesen 335 ezer dollárért.
A Krisztus-trilógia legközelebb 1995-ben került egy helyre egy debreceni kiállításon. Később több más magyar városban is kiállították őket, a Nemzeti Galériában 200 ezer ember volt rájuk kíváncsi. 2012-től a debreceni Déri Múzeum Munkácsyról elnevezett terme adott nekik otthont. A Krisztus Pilátus előtt 2015-ben, a Golgota 2019-ben került ismét a magyar állam tulajdonába; előbbinek a kanadai Hamilton Galéria, utóbbinak Pákh Imre műgyűjtő volt a korábbi tulajdonosa.
Az 1880-as években Munkácsyn apránként elhatalmasodott fiatalkorában szerzett szifilisze, egyre gyakrabban pihenőre kényszerítve a festőt. 1891–93 között festette a Honfoglalást, amely a közönségnél vegyes fogadtatásra talált, és többen hangos kifogásokat is emeltek miatta. Egyeseket az sértett, hogy a magyar vezérek a kor politikusainak arcvonásait viselték (Árpád például a miniszterelnök Tisza Istvánra emlékeztetett), másokat az Árpád előtt hajlongó szláv követek ingereltek fel. A festmény ma az Országházban, a Munkácsy-terem falán függ.
Munkácsy utolsó nagy dicsősége az Ecce homo 1896-os bemutatása volt a millenniumi ünnepségen. Betegsége és az annak következményeként fellépő elmebaj azonban ezután felülkerekedett rajta. Utolsó éveiben szanatóriumokban: Baden-Badenben, majd Endenich-ben ápolták, de többé sosem tért teljesen magához. 56 évesen, az endenichi szanatóriumban hunyt el 1900. május 1-jén. Temetésére május 9-én, a Kerepesi úti temetőben került sor.
Munkácsyt máig a legismertebb és legjelentősebb magyar festők között tartják számon. Képei ritkán kerülnek árverésre, de akkor hatalmas összegeket adnak értük: Poros út I. című képét 2003-ban 220 millió forintnál ütötték le.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
