A gladiátor, akiből kommunista jelkép lett
2015. szeptember 7. 08:07
Marx nemes lélekként, kiváló hadvezérként, az ókori proletariátus érdekeinek képviselőjeként tekintett rá, és rajongói közé tartozott Garibaldi és Che Guevara is. Spartacus, az ókor egyik legismertebb történelmi személyisége a 19-20. század folyamán a baloldali radikális mozgalmaknak köszönhetően az igazságtalan elnyomatással szembeni lázadás szimbólumává vált. Története a világirodalom és a filmművészet számos alkotását ihlette meg, Hacsaturján pedig még balettet is írt róla. De vajon ki is volt valójában Spartacus?
Öntudatos rabszolgák
Róma gazdasága a Kr. e. 2. századra teljesen átalakult; az újonnan meghódított területekről olcsó munkaerőt jelentő rabszolgák tömegei özönlöttek a birodalomba. Gazdáik sok esetben egyszerű tárgyként kezelték őket, és előfordult, hogy indokolatlan kegyetlenséggel bántak velük. A legtöbben elfogadták sorsukat, ám voltak, akik nem nyugodtak bele a rabságba.
Az első jelentős rabszolgafelkelés Kr. e. 135-ben, Szicíliában tört ki. A néhány ezer lázadó élére álló szír rabszolga, Eunus elfoglalta Enna városát, ahol a hellenisztikus királyságok mintájára egy független államot kívánt létrehozni. A prófétaként tisztelt vezér felvette az Antiochos nevet, államtanácsot létesített, és még pénzt is veretett. Eközben a lázadók fosztogatással, erőszakos akciókkal tartották rettegésben a szicíliai városok lakosságát. A birodalmi légióknak végül jelentős erőfeszítésére, valamint egy Sarapión nevű rabszolga árulására volt szükségük ahhoz, hogy Kr. e. 132-re leverjék a felkelést. Kr. e. 104-ben nagyjából egy időben tört ki rabszolgalázadás Szicília keleti és nyugati felén, amely idővel Campaniára is átterjedt. A rómaiak ezúttal is csak hosszú harcok árán voltak képesek – Kr. e. 102-ben – legyőzni a Salvius és Athénión vezette rabszolgaseregeket.
A rabszolgák egy sajátos csoportját alkották a gladiátorok, akiknek látványos párviadalai idővel a plebs legkedveltebb szórakozásává váltak. A harcosokat gladiátoriskolában képezték ki az életre-halálra menő küzdelemre. Az ókor legnagyobb rabszolgafelkelése a capuai gladiátorképző intézményből, Cornelius Lentulus Batiatus kaszárnyájából indult ki. Kr. e. 73 tavaszán 200 gladiátor elégelte meg életkörülményeit, és döntött úgy, megszökik gazdája elől. Az elégedetlenkedők élére egy trák származású gladiátor, Spartacus állt.
Mivel a felkelők nem hagytak semmilyen írásos nyomot maguk után, az eseményeket csak az ókori történetírók beszámolóiból ismerjük. Florus (Kr. u. 74-130 körül) művében Spartacus közönséges bűnözőként jelent meg, más szerzők azonban nem hallgatták el erényeit. Sallustius (Kr.e. 86-35 körül) mellett Plutarkhosz (Kr. u. 46-120 körül) is megemlékezett a rabszolgavezér testi erejéről, bátorságáról, valamint intelligenciájáról. „Nehéz sorsához képest feltűnően értelmes és művelt” volt – olvashatjuk Plutarkhosznál.
A harcos korábban római katona volt, majd sikertelen szökését követően eladták gladiátornak. Felesége már ekkor megjövendölte végzetét. „Mint mondják, amikor Rómába vitték a rabszolgavásárra, álmában kígyó tekerőzött arcára, és vele egy törzsből származó felesége, egy jósasszony (…) ezt úgy értelmezte, hogy a kígyó nagy és félelmetes hatalmat jelez, de szerencsétlenséget is hoz Spartacusra.” – meséli Plutarkhosz.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
