Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A „francia intifáda” – szegénylázadás vagy a civilizációk összecsapása?

2015. október 27. 17:24

200 millió eurós vagyoni kár, több mint 9 ezer leégett gépjármű , közel 3 ezer letartóztatás és két civil halott. Röviden ez a mérlege a Franciaországban 2005. október 27-én kitört, három héten át tartó, több száz településre kiterjedő zavargássorozatnak. Az országban utoljára közel 40 évvel a 2005-ös történések előtt volt példa hasonló eseményekre. 

<

Az egész egy külvárosi focimeccsel kezdődött. 2005. október 27-én tinédzser fiúk egy csoportja lógott be egy párizsi elővárosban, Clichy-sous-Bois-ban található focipályára. Közben a rendőrséget nem sokkal délután fél hat előtt egy közelben történt betörés miatt a helyszínre riasztották. A focizó fiatalok a meccs után éppen hazafelé tartottak, amikor egy rendőrségi kocsira lettek figyelmesek. A fiúk a hatósági személyek láttán – mivel szerették volna elkerülni a megszokott, hosszas igazoltatást – futni kezdtek. Három fiatal egy közeli trafóházban keresett menedéket, ahol azonban kettejüket halálos áramütés érte, harmadik társuk pedig életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

Halálukért az elővárosi, javarészt muszlim fiatalok a rendőrséget tették felelőssé. Még aznap zavargások törtek ki, amelyek idővel az egész országra kiterjedtek. A fiatalok autók ezreit és épületek, többek között iskolák tucatjait gyújtottak fel. November 8-án Jacques Chirac köztársasági elnök szükségállapotot vezetett be, és a zavargást komoly rendőrségi erő bevetésével végül november 17-ére sikerült teljesen megfékezni.

Az eseményekről számtalan elemzés született. A szakértők többsége a zavargások döntő okaként összetett társadalmi, gazdasági és kulturális folyamatokat jelölt meg. A sokak által elfogadott magyarázat szerint a francia vezetés elővárosokat magára hagyó politikája döntő szerepet játszott. A második, harmadik generációs bevándorló fiatalok nagyszüleik és szüleik nyomorból való kilábalásának kudarca, saját útkeresésük kilátástalansága, valamint a társadalomban lappangó rasszista indulatok miatt érzett frusztrációjukat vetítették ki a környezetükre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A „francia intifáda” – szegénylázadás vagy a civilizációk összecsapása?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra