Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

7 millióért kínálják Hitler egyik festményét

2015. március 24. 13:04

Árverésre kínálják Hitler egyik, a húszas évei elején készült akvarelljét, amelyet még a később a lódzi gettóban elhunyt zsidó származású műkereskedője, Samuel Morgenstern segített a Führernek eladni.

<

25 ezer euró, azaz több mint 7 millió forint a kikiáltási ára annak a csendéletnek, amelyet Adolf Hitler festett 1912 körül. A kék vázában levő virágokat ábrázoló, Hitler szignójával ellátott akvarellt Nate D. Saunders aukciós háza kínálja eladásra, előző tulajdonosa nem ismert.

"Semmi egyedi, művészi nincs a képben. Talán az lehet benne az érdekes, hogy ellentétben a bécsi akvarellekkel, amiket Hitlerrel, a festővel szokás összekötni, ez egy ritkaság, amely egy csokor azáleát ábrázol" - mondta el a The Telegraph brit napilap műkritikusa, Alastair Smart.

A fiatal Hitler kétszer is felvételizett a bécsi Festőművészeti Akadémiára, de mindkétszer elutasították, 1908-ban még az előszelekción sem jutott át. Bécsben és Münchenben is festőként próbált megélni, becslések szerint festői korszakában, 1910-14 között összesen mintegy két-háromezer képet festhetett.

Bár művei - a szakértők döntő többségének véleménye szerint - nem ütik meg a művészi színvonalat, azokért - az alkotó személye miatt - még ma is igen borsos árat szoktak fizetni, s van is kereslet irántuk, ebből adódóan pedig hamisítványok is készülnek. Legutóbb tavaly novemberben a Müncheni anyakönyvi hivatal című akvarell 133 ezer euróért  (több mint 40 millió forint) kelt el a nürnbergi Weidler aukciós ház árverésén.

Hitler bécsi ott-tartózkodása alatt került kapcsolatba Samuel Morgensternnel, akiben támogatóra lelt, a zsidó műkereskedő ugyanis segített neki vevőket szerezni a vagyonos bécsi zsidóság között. A nácik később lefoglalták Morgenstern galériáját, majd a tulajdonost a lódzi gettóba deportálták, ott halt meg 1943 augusztusában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

7 millióért kínálják Hitler egyik festményét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra