Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Lerombolnák a szocializmus kori cseh bevásárlóközpontokat

2014. szeptember 5. 10:04 MTI

Az 1970-es és 1980-as évekbeli kommunista "normalizáció" idején épült hatalmas és ízléstelen bevásárlóközpont lerombolását fontolgatják azok a cseh városok, amelyek történelmi főtereit igencsak elcsúfítják ezek az otromba épületek. 

<

A Mlada fronta Dnes című napilap szerint a dél-morvaországi Jihlava szívében álló Prior bevásárlóközpont a "normalizáció" építészeti stílusának legékesebb példája, amely épp az ország egyik leggyönyörűbb történelmi terét csúfítja el. A napilap felmérésében résztvevők 94 százaléka támogatta az épület lebontását, amiért annak idején még Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök is szót emelt.

A Prior megépítéséért hajdanán egy egész háztömbnyi történelmi épületet áldoztak fel. A helyi politikusok és lakosok most azon törik a fejüket, hogy mivel kellene pótolni a bevásárlóközpontot: esetleg az eredeti házak másolataival, parkkal, vagy néhány modern épülettel. A szakemberek ugyanakkor amiatt aggódnak, hogy a profitorientált befektetők miatt a lerombolt üzletházak helyére esetleg még rosszabb épületek kerülnek.

Az "emberarcú szocializmus" megteremtésére irányuló prágai tavaszt 1968 augusztusában a Varsói Szerződés katonai intervenciója tiporta el, és az utána következő visszarendeződés - hivatalos szóhasználattal a normalizáció" - hosszú időre mozdulatlanságba dermesztette Csehszlovákiát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Lerombolnák a szocializmus kori cseh bevásárlóközpontokat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra