A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
2014. augusztus 22. 10:08 Németh Máté
A politikai cionizmus és a Balfour-nyilatkozat
A 19. században - annak is a végén - egyre erőteljesebben jelentkezett az az akarat, hogy a zsidóság önálló hazát hozzon létre. Az európai társadalmakba történő asszimilációval szembehelyezkedő irányzat, a politikai cionizmus - noha a vallási vezetők magja nem állt az elképzelés mellé - indítványa szerint az egységes nemzetet alkotó zsidóság számára szükség van egy földterületre. Maga a helyszín eleinte nem volt egyértelmű, hiszen korábban felmerült Uganda, Angola, Ausztrália vagy Dél-Amerika egyes részei is. Időközben a századforduló környékén több nagy zsidó bevándorlási hullám is megindult Palesztina területére: az 1881-ben kezdődő első, majd az 1904-ben induló második alijának, azaz bevándorlásnak köszönhetően a Szentföldön az addigihoz képest megsokszorozódott a nemzeti hazát kereső zsidók létszáma.
Az első világháborút követően Nagy-Britannia meghatározó szerephez jutott Palesztinát illetően, miközben az angol politikusok, így Lloyd George miniszterelnök és a külügyminiszter, Lord Balfour különböző okokból kifolyólag maguk is a cionizmus mellett kezdtek érvelni. Balfour tájékoztatta is a szigetországban élő cionistákat arról, hogy a brit kormány támogatni fogja ügyüket, a róla elnevezett nyilatkozatban a következőképpen fogalmaz: „Őfelsége kormánya jóindulatúlag tekint a zsidó nemzeti otthon megteremtésére Palesztinában, és minden tőle telhetőt megtesz e cél elérésének elősegítésére…”. A levél, amely később a cionisták hivatkozási alapjává vált, így folytatódik: „semmi sem csorbíthatja a Palesztinában fennálló nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait, illetve a bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státusát.”
A zsidók a deklaráció szerint jogot formálhattak Palesztina területének egy részére, hogy ott nemzeti otthont teremtsenek, mindezt történelmi érvek alapján. A világháború utáni évtizedekben tovább folytatódott a zsidók Palesztinába vándorlása, százezrek tették át székhelyüket a Közel-Keletre. Az ide telepedők területeket vásároltak az ottani őslakosoktól, majd rövid úton új városokat és falvakat alapítottak.
A két nép együttélése azonban egyre nagyobb feszültségekkel járt, a zsidó bevándorlás következtében burjánzásnak indult a palesztin arab nacionalizmus, amely 1920 áprilisában már halálos áldozatokat követelő felkelésben nyilvánult meg. Megindult egy véres küzdelem a két népcsoport között, amely mind a mai napig tart, és amelyre a briteknek - akik felügyeleti jogot szereztek a térség felett - nem volt megoldása.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
