Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Rasszista Fekete Péter?

2014. augusztus 21. 14:04

A tiltakozások és az egyik amszterdami bíróság döntésének hatására megváltoztatják a holland Mikulás segítője, Fekete Péter külsejét.

<

Amszterdam polgármestere az után jutott erre az elhatározásra, hogy az utóbbi időben sokan tiltakoztak Zwarte Piet, azaz Fekete Péter bőrszíne ellen, mondván, az rasszista jegyeket tartalmaz. Eberhard van der Laan a múlt héten bejelentette, hogy a következő néhány év alatt változtatnak Fekete Péter külsején, akit hagyományosan koromtól fekete arcú fiúként ábrázolnak.

Fekete Péter többször került a viták középpontjába Hollandiában, mivel sokak szerint úgy néz ki, mintha egy, a gyarmati időkben rabszolgasorsba taszított afrikai karikatúrája lenne. Általában fehér férfiak öltöznek be a holland Mikulás, azaz a Sinterklaas segítőjének az ünnepek alkalmával: arcukat befeketítik, ajkaikat kirúzsozzák, afro hajat, fülbevalót és reneszánsz stílusú ruhát viselnek.

A hollandok többsége azon a véleményen van, hogy Fekete Péter pozitív személyiség, ezért a rasszizmus vádja egyáltalán nem állja meg a helyét vele kapcsolatban. Idén nyáron azonban az amszterdami közigazgatási bíróság úgy határozott, hogy Fekete Péter jelenlegi formájában a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája.

A bíróság hat hetet adott a város polgármesterének, hogy átgondolja, valóban engedélyezi-e a november végi Mikulás-bevonulást, a holland gyerekek legnagyobb ünnepét. A testület kérte a polgármestert, találjon olyan megoldást, amely mindenkinek az érdekeit figyelembe veszi. Pam Evenhuis, a Sinterklaas ünnepének lebonyolítását szervező amszterdami bizottság szóvivője közölte: változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a fesztivál örömteli, ne pedig vitáktól hangos legyen.

A vita akkor harapódzott el, amikor abba tavaly bekapcsolódott az ENSZ emberi jogi főbiztosságának antirasszista bizottsága is, s vizsgálatot indított az ügyben. A bizottság vezetője, a jamaicai Verene Shepherd, aki jelenleg is éppen Hollandiában tanulmányozza a feketék helyzetét, akkor "a rabszolgasághoz való visszatérésnek" nevezte a Fekete Péter-hagyományt.

A holland hagyományok szerint Sinterklaas gőzhajón érkezik, s több száz Fekete Péter segíti az édességek és ajándékok szétosztásában. Zwarte Piet 1850-ben, az amszterdami tanár, Jan Schenkman által írt könyv, a Szent Miklós és segítői (Sint Nikolaas en zijn Knecht) nyomán lett a Mikulás-narratíva része. Ekkor tűnik fel először a mór viseletű színesbőrű apród alakja, és ekkor jelenik meg és terjed el a Mikulás bevonulásának aktusa, az intocht.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Rasszista Fekete Péter?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra