Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

XIV. századi freskókat találtak az esztergomi Várhegyen

2014. augusztus 15. 12:09 MTI

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékének munkatársai és hallgatói magas művészi színvonalú, 14. századi freskótöredékek nagy tömegét találták az esztergomi Szent Vid kápolna feltárásakor - tájékoztatott az ásatásvezető régész.

<

Major Balázs elmondta, a falképek töredékein a királyi kápolnáéval megegyező és hasonló, geometrikus és figurális díszítés látható. A régészekkel dolgozó restaurátorok szerint ilyen leletek az utóbbi 70-80 évben nem kerültek elő az ország területén. A terület teljes feltárását később végzik olyan aprólékos munkával, amely lehetővé teszi a falképek egy részének összeállítását.

Az archeológus hozzátette, a Szent Vid kápolna a kevés olyan ásatás során előkerült Árpád-kori objektumok egyike, ahol az épület egy része hatméteres magasságban egészen a boltozat záradékig épségben maradt. A templom nyugati része nem fog előkerülni, mert a Várhegy sziklásabb, tagoltabb nyugati lejtője az idők folyamán a falak egy részével együtt leomlott.

A Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumával együttműködésben a tanszék hallgatói a több száz éven át szemétgödörnek használt középkori kőbánya rétegeit is feltárják. Major Balázs elmondta, a terület valóságos kincsesbánya a mindennapi élet kutatásában, mivel hosszú ideje nem bolygatott terület, amely egymásra rétegződve őrzi élelmiszerek maradványait, törött edényeket és azt az építési törmeléket, amelyet az átépítéseknél nem vittek a városon kívülre. Korábban például griffes, oroszlános motívumokkal díszített kályhacsempéket is találtak itt.

A feltárás során rétegenként kanalazzák le az egykori lerakódásokat, amelyeket több méretű szitán rostálnak át, majd a rostált földet vízzel tisztítják, flotálják, hogy egyetlen apró maradvány se maradjon ki a feldolgozásból. Hasonló aprólékossággal jártak el a környék török-kori lakóházainak feltárásakor. Itt szintén számos réteget érintetlenül találtak, az épületek támfalai mellől, a legalsó régekből római és kelta leletek kerültek elő.

A török kori lakóházak és a Szent Vid kápolna feltárásának idei szakaszát a terület háromdimenziós lézerszkennelésével fejezik be a kutatási partner Mensor 3D szakembereinek segítségével, az érseki palota szemétgödrének feltárása addig folytatódik, amíg az időjárás lehetővé teszi. Idén a PPKE partneregyetemeinek hallgatói és kutatói is bekapcsolódnak a feltárásokba, így a magyar hallgatók brit, lengyel, bolgár, libanoni, jordániai, szíriai és iraki kollégákkal és diákokkal dolgoztak együtt. A munkát számos helybéli önkéntes is segítette, olykor hatvan ember dolgozott együtt az ástatásokon - tette hozzá az ástatás vezetője.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

XIV. századi freskókat találtak az esztergomi Várhegyen

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra