Kun László, a tragikus sorsú magyar király
2014. július 11. 11:11 Németh Máté
A 15 éves „felnőtt” rendet tesz
Úgy tűnt, a zűrzavaros állapotok 1277-ben véget érnek, miután a társadalmi csoportok elégedetlensége olyan mértéket öltött, hogy Rákoson összegyűlve egyértelműsítették, véget kell vetni a bárói csoportok haszonszerző országrombolásának. A rendi gyűlés csírájaként értelmezhető összejövetelen - amelyen részt vettek egyháziak, bárók, nemesek és kunok egyaránt - megeskették a 15 évesen ekkor nagykorúsított ifjú királyt, hogy erélyesen fog fellépni az „ország meggyalázói és pestisesei” ellen. Az ország kormányzását IV. László immár gyám nélkül a maga kezébe vehette, ígérete pedig semmi jót nem sejtetett a hatalomvágyó kiskirályok számára.
A következő évek a királyba vetett várakozások beigazolódásának jegyében teltek, de nemcsak a belső hatalmat sikerült megtisztítani egyes magánérdekektől, I. Rudolf és IV. László csapatai döntő vereséget mértek a cseh II. Ottokár hadaira 1278-ban a morvamezei Dürnkrutnál. László a csatában - amelyben a cseh király is meghalt - számottevő segítséget nyújtott szövetségesének a győzelem érdekében; ezután kezdődött meg a Habsburg család felívelő, birodalomépítő története.
A központi hatalom megszilárdítása azonban nem volt hosszú életű, ebben pedig nem kis szerepe volt az 1279-ben az ország területére érkező Fülöp fermói püspöknek, aki pápai követként jött annak érdekében, hogy az egyház ügyeit rendezze a korábbi években felforgatott királyságban. Fülöp aktivitása azonban odáig ment, hogy ragaszkodott a kereszténytől idegen, nomád és pogány életformát gyakorló kunok megregulázásához, ami igen kényes ügy volt, tekintve, hogy a népcsoport az uralkodó egyik legfontosabb támaszának számított, arról nem is beszélve, hogy László édesanyja révén maga is kun származású volt. A legátus követelései gyökeresen új fordulatot jelentettek az ország, és annak királya, László életében.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
