Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon

2014. június 25. 12:05 Csernus Szilveszter

<

Légi háború Magyarországon

Bár az 1943-as év viszonylag eseménytelenül telt a magyar légtérben, a MAAF légi felderítése előkészítette a talajt a bombázásokhoz. A német megszállás után szinte azonnal megindultak a légitámadások. Nem állíthatjuk, hogy a megszállás hiányában ez elkerülhető lett volna, ugyanis a szovjetek és a nyugati szövetségesek is tisztában voltak Magyarország stratégiai jelentőségével.

Az olajipar a németországi export miatt, a Balkán, Ukrajna és a Harmadik Birodalom közötti elhelyezkedés pedig a közlekedés szempontjából tette jelentőssé hazánkat, sőt a Dunán szállították a németek számára oly fontos romániai kőolajat is Ploieștiből. Ezek jelentőségét nemcsak a szövetségesek, de a németek is tudták, ez volt az egyik oka a megszállásnak is.

A német megszállás előzményeként 1944. március 17-én egy magyar vadászszázad a Dunántúl felett csapott össze a Harmadik Birodalomhoz tartozó Ausztriába igyekvő B-24 Liberatorokkal. A vidék bombázása során érintett településeket felsorolni sem lehetne, ugyanis Magyarország minden negyedik, az 1945 utáni határokkal számolva minden harmadik települését érte pusztítás a levegőből (igaz ennek 80%-át „csak" öt, vagy annál kevesebb alkalommal háborgatták az égi halálosztók).

Nehezen találni tehát olyan várost, melyet ne ért volna bombatámadás 1944-1945-ben. Így alább okozati szempontok szerint csak a jelentősebb kárt szenvedett vidéki településeket tudjuk összevetni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra