Így vallattak a Horthy- és Rákosi-korszakban
2014. május 29. 17:01
"...Meztelenre vetkőztetve volt és négy ember már verte őt"
Müller Rolf, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa a politikai rendőrség erőszak-alkalmazásának narratív és vizuális forrásairól beszélt. A kutatók egyik legfontosabb forráscsoportja a kihallgatási terv, amelyben az államvédelmi tiszt a tisztázandó kérdések mellett előre rögzítette az őrizetessel szembeni bánásmódját, az információ megszerzéséhez szükséges taktikát (a beszéd hangneme, kedvezmények, fenyegetések, fenyítések), időnként a kihallgatás várható idejét is. A lezajlott raportok hosszúságát a vizsgálati naplóba vezették be, amelyben néha a kihallgatott magatartásának függvényében megítélt fenyítések, vagy engedmények is feljegyzésre kerültek.
A kihallgatási jegyzőkönyvekbe ugyancsak beírhatták a kezdési és zárási időpontot, a kérdések többszöri újraismétléséből, valamint a válaszok sorozatos nem elfogadásából pedig a faggatások légkörére is következtethetni lehet. Müller Rolf szerint a vallató helyiség falai között történtekről a cellájába visszakísért gyanúsított saját elbeszéléséből is képet alkothatunk: az illető ezt az államvédelmi szervek által foglalkoztatott szobatársának mondta el, aki azt fogdaügynöki jelentésében továbbította megbízói felé. A besúgók irományaikban számot adtak a lelki és fizikai megpróbáltatások következményeiről, a fogdai hangulatról és az egészségi állapotról is.
Az államvédelem kezelésében állt büntetés-végrehajtási intézményekben a táborparancsnokok és a börtönvezetők napi jelentéseket állítottak össze, fejtette ki a kutató. Ezek a tájékoztatók a létszámadatokon kívül tartalmazták az elítéltek általános hangulatát, és - bár ez nem volt általános - a megfenyített rabok nevét, a büntetés kiszabásának okát és végrehajtásának módját is. A láthatatlan erőszak kútfői közé sorolhatjuk az ügynökjelentéseket, a lehallgatási jegyzőkönyveket és a megfigyelési felvételeket, illetve a titkos adatgyűjtés ezen formáihoz kapcsolódó egyéb dokumentumokat (operatív tervek, utasítások stb.). Az erőszakos cselekményekre vonatkozó legbővebb forrásanyagot azonban az államvédelmi tisztekkel összefonódó „törvénytelenségekkel” kapcsolatos vizsgálatok nyújtják. Ilyen volt például a politikai rendőrség 1953 elején lefogott vezetőinek, Péter Gábor és társainak ügye is.
A történész megítélése szerint az államvédelmi tisztek vallomásai a rémtettek tárházának könnyű rekonstruálhatóságával kecsegtetnek, erre példaként idézte Princz Gyula 1957. január 30-i kihallgatásáról szóló forrást: „... Réh Alajos vezetett el egy udvari szobába, ahol Szücs Ernő meztelenre vetkőztetve volt és négy ember már verte őt. Amikor én beléptem, Szücs Ernő a falnál állt. Teste egész terjedelmében sötétvörös volt, az ütésektől. Az én kezembe belépésem után egy gumibotot adtak, hogy azzal folytassam a verést. Én azonban mielőtt megtettem volna, a magam tapasztalatai szerint megvizsgáltam Szücsöt, hogy lehet-e még bántalmazni.” „… Szücs halálának előidézésével kapcsolatban még elmondani kívánom, hogy a későbbi időkben maga Péter Gábor tett előttem olyan nyilatkozatot, hogy neki Rákosi Mátyás adott parancsot arra, hogy Szücsöt »verjék 46 órán keresztül úgy, hogy a csontjai törjenek össze.« Ez szerintem nem lehetett más, mint felhatalmazás arra, hogy Szücsöt verjék agyon.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
