Keresztre feszítés az ókortól a mai Szíriáig
2014. május 12. 17:29
Az ultraradikális iszlamista Iraki és Levantei Iszlám Állam két hete megerősítette, hogy kivégeztek hét embert, és kettőt közülük keresztre feszítettek az észak-szíriai Raka városában. A kegyetlen kivégzési módszernek több évezredes előzményei vannak.
Véres Közel-Kelet
A keresztre feszítés az egyik leghosszabb ideig tartó kínokkal járó kivégzési módszer, amelynek metódusait az ókorban dolgozták ki: a megkorbácsolás után az elítéltnek végig kellett vonulnia a városon, majd általában egy településen kívüli helyszínen szegezték a keresztre.
Habár a keresztre feszítés a Római Birodalomban terjedt el igazán, nem csupán Romulus és Remus fiai alkalmazták. A görögök ugyan nem helyeselték a kivégzés ezen formáját, mégis - jelenlegi tudásunk szerint - az ókori Hellászból származik a keresztre feszítés első írásos említése. Hérodotosz beszámolója szerint i. e. 479-ben az athéniak kezébe került perzsa hadparancsnokot ily módon küldték a túlvilágra: a görög történetíró szerint két kezénél és lábánál összesen három szöggel szegezték át a foglyot. Hérodotosz barbárnak minősítette a módszert, s a görögök tettére az ellenséggel szemben érzett "érthető" dühöt hozta fel mentségül, mások azonban úgy magyarázzák, hogy a férfinak származása miatt kellett így meghalnia, ugyanis a Perzsa Birodalomban nem volt ismeretlen az élet kioltásának eme formája.
Polükratészt, Számosz türannoszát a perzsák feszítették meg
A rabbinikus hagyomány csupán négy kivégzési formát ismert el: a megkövetést, az elégetést, a megfojtást, valamint a lefejezést, azonban Mózes ötödik könyvében (Deuteronomium) - pusztán elrettentő célzattal - a fára való fellógatást is megemlítették. Egy töredékes arámi nyelvű felirat szerzője a keresztre feszítésre is utalt, tehát ez az ókori zsidóságnál már a római megszállás előtt is ismert volt. Az i. e. első században uralkodó Alexandrosz Janneosz zsidó királyról pedig azt jegyezték fel, hogy Jeruzsálem közepén mintegy 800 embert feszített keresztre.
A hellenizmus idején bevett szokásnak minősült e kivégzési módszer, Nagy Sándor Türosz városának ostroma után állítólag mintegy kétezer túlélőt feszített meg - köztük volt egyébként az az orvos is, aki eredménytelenül kezelte meghitt barátja, Hefaisztion sebét. Néhány forrás szerint Alexandrosz ugyanilyen sorsban részesítette Kalliszthenészt, udvari történet- és életrajzíróját is, aki kifogásolta, hogy a perzsáknál szokásos imádat közepette kenjék fel urát perzsa uralkodóvá. Karthágóban is megszokott kivégzési formula volt a megfeszítés, amely még a nagy vereséget elszenvedő katonai parancsnokoknak is "kijárt".
Támogasd a 
szerkesztőségét!
