Deák Ferenc, a puritán politikacsináló
2014. április 25. 13:49 Németh Máté
„A közelmúlt idők szomorú eseményei után, s olyan viszonyok között, melyek még ma is fölállnak, lehetetlen számomra, hogy a közügyekben tevékeny részt vállaljak”. Deák Ferenc, a haza bölcse e szavakkal hárította el 1850. április 25-i levelében Anton Schmerling birodalmi igazságügy-miniszter meghívását, amely egy magánjogi szabályzás kidolgozásáról szóló tanácskozásra irányult. A volt igazságügy-miniszter tettét nem hirdette követendő példaként. Nem várta el a társadalomtól, hogy hasonlóan cselekedve visszautasítsa a bécsi udvar bárminemű megkeresését, sőt valószínűleg megértően viseltetett azok iránt, akik a levert szabadságharcot követően a megélhetés céljából hivatalt vállaltak. Lépése mégis a passzív ellenállás kezdetét jelentette Magyarországon, Deák pedig ennek a politikai programnak a szimbólumává vált. A politikus személyiségjegyeinek, következetességének, politikai érzékének és a hazájáért tenni akaró természetének köszönhette, hogy bár ő maga ezt a mintát sohasem hirdette meg, mégis, mint a korszak irányadó magyar véleményformálója, az ötvenes években híressé vált magatartásformát mindenekelőtt hozzá kötötték kortársai.
A puritán élet és az ambíciók
Deák Ferenc egész életében szerény és puritán életvitelt folytatott, amelynek előzményeit elsősorban gyermekkori éveiben kell keresnünk. Az 1803-ban, a Zala vármegyei Söjtörön született fiút - születésekor elvesztett édesanyja halála miatt - testvérei nevelték, maga a család pedig, bár régi nemesi famíliának számított, még a saját megyéjükben sem tartozott a leggazdagabb középbirtokosok közé.
Gazdaságuk korszerűsítésére, fejlesztésére pénzre, időre és ez irányú motivációra lett volna szükség, ezekből azonban Ferencnek húszas, harmincas éveiben meglehetősen kevés volt. Az éves jövedelem jelentős részét korábban családja által felvett adósságok törlesztésére kellett fordítania, a jogakadémia elvégzése után pedig megyei tisztségeket vállalt, így ezek mellett nem sok ideje marad a gazdálkodásra. Deák volt többek között a nemesi árvák ügyeit intéző megyei bizottság jegyzője, majd elnöke, megyei táblabíró és alügyész.
Hiányzott belőle az ambíció a birtokigazgatás ügyeit tekintve, de hivatásos ügyvédi praxist sem vitt, a megyei tisztségeiért pedig nem fogadott el fizetséget. Takarékos életformája elkísérte őt a későbbiekben is, ahogy nyugodtsága és az emberekben keltett rokonszenves természete sem hagyta őt cserben. Wesselényi Miklóssal, Kölcsey Ferenccel, Vörösmarty Mihállyal egyaránt barátságban állt, ahogy Kossuth Lajossal is évekig jó viszonyt ápolt, de tehetsége elismeréseként értékelhető, hogy Széchenyi István kitartóan igyekezett megnyerni őt egy, a gróf által létrehozandó párt élére, Batthyány Lajos pedig - akivel feltehetőleg ugyancsak barátságban állt - 1848-ban közjogi tudása és bölcsessége miatt meghívta kormányába igazságügy-miniszternek.
Az egész életét agglegényként élő Deák Ferenc az országos politikába az 1830-as években került be. Ez a közeg, az országgyűlés, a törvényes keretek közötti átalakulás folyamata, a reformok forradalom nélküli keresztülvitelének mikéntje az ő terepe volt. Deák a politikában találta meg magát és ezzel együtt a reformkori változásokat élő magyar politikai élet rálelt arra a higgadt realistára, aki csaknem negyven évig lett meghatározó alakja az országos közéletnek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
