Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az első világháború máig élő örökségei

2014. január 21. 13:19

<

Pacifizmus

Bertha von Suttner, aki 1905-ben az első nőként kapta meg a Nobel Béke-díjat, egy alkalommal úgy fogalmazott, hogy a háború humanizálása olyan, mintha szabályoznánk az olaj hőmérsékletét, amelyben valakit főznek. A háború kitörésekor nem csupán a pacifisták döbbentek meg, hanem a háború iránt kezdetben lelkesedők is. Kurt Tucholsky német író például a háború első napjaiban "részeg nacionalisták" viaskodásainak aposztrofálta a világégést, később pedig "vérrel és szögesdróttal szegélyezett latrinához" hasonlította.

A háború után a pacifisták lényegesen nagyobb befolyással bírtak, mint előtte: a németországi pacifista szervezetek több mint 70 ezres taglétszámmal büszkélkedhettek, ám ez még mindig eltörpült a katonai szakszervezetek félmilliós taglétszámához képest. A háborúk ugyanakkor a pacifisták célkitűzéseit is megváltoztatták. Miközben 1914-ben a békét kívánók arról álmodtak, hogy a háborúkat szerződéses úton meg lehet akadályozni, ma a pacifisták reálisabb és szerényebb célokkal állnak elő: leszerelés, nemzetközi konzultáció, béketárgyalások, valamint az egyes tömegpusztító fegyverekről való lemondással a háború humanizálása.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az első világháború máig élő örökségei

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra