Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Keresik a csehszlovák "villanyvasfüggöny" felelőseit

2013. november 18. 12:52 MTI

Rendőrségi vizsgálat folyik Csehországban annak megállapítására, ki a felelős az egykori Csehszlovákia nyugati határán létrehozott és működtetett "vasfüggönyért", amely 1948 és 1989 között mintegy ezer ember halálát okozta - közölte az iDnes internetes hírportál hétfőn.

<

"Azzal számolok, hogy a szükséges bizonyítékokat az év végéig beszerezzük" - állítja Pavel Bret, a cseh rendőrség kommunizmus bűntetteit dokumentáló és vizsgáló hivatala igazgatója. Rámutatott: a rendszerváltás után mindössze néhány múltbeli eset volt kivizsgálva, amelyekért konkrét felelősként egyszerű korábbi határőrök, sorkatonák lettek elítélve. Ha azonban az immár néhány éve folyó vizsgálat eredményeképpen valóban büntetőeljárásra kerül sor, akkor a hálóban a volt kommunista rendszer vezetői is fennakadhatnak.

"Nem zárható ki, hogy a felelős tisztviselők közül valaki még életben van. Senkit sem szeretnék azonban megvádolni a médián keresztül" - jegyezte meg Brett. "Amennyiben a vizsgálati szervek elegendő bizonyítékot gyűjtenek össze, foglalkozni fogunk velük" - jelentette ki Vladimír Hack, aki államügyészként felügyeli a vizsgálatokat.

A Mladá Fronta Dnes című napilap értesülései szerint az ügyben bíróság elé kerülhet Lubomír Strougal volt kormányfő és belügyminiszter is. Strougal a hatvanas évek első felében belügyminiszter, majd a hetvenes és a nyolcvanas években (1970-1988) kormányfő volt. Újságírói kérdésre, miszerint tudott-e arról, hogy belügyminisztersége idején a vasfüggönyben még áram is volt, csak annyit mondott: nem nyilatkozom.

A sajtóban nyilvánosságra hozott információk szerint a "villanyvasfüggöny" 91 olyan személy halálát okozta, aki a zöld határon át próbált meg Nyugatra menekülni. Az áram alatt lévő vasfüggöny 1950 és 1965 között volt üzemben Csehszlovákia nyugati határain. A volt vasfüggönnyel kapcsolatos felelősség kivizsgálását a csehek a német példa nyomán kezdték el. Németországban Egon Krenz volt kelet-német kommunista vezető került rács mögé a berlini falnál történt határőri lövöldözések miatt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Keresik a csehszlovák "villanyvasfüggöny" felelőseit

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra