Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Öt híres történelemformáló vihar

2013. november 12. 12:26

<

A britek menedéke

Nagy-Britannia számtalan alkalommal mondhatott köszönetet ködös és borongós időjárásának, valamint a szigetországot és a kontinenst elválasztó csatorna viharainak, amiért távol tartotta a partjaitól az ellenséget. A britek körében van is egy gyakorta emlegetett mondás: „God is an Englishman”. (Isten angol) A korai időkből ugyanakkor több olyan esemény is említhető, amikor az időjárás ellenére különböző népek árasztották el a szigeteket, legyen szó a rómaiakról, angolszász törzsekről, s ne feledkezzünk meg Hódító Vilmos hadjáratáról, a Brit-szigetek elleni utolsó sikeres katonai akcióról sem.

Az angolok ellen vonuló spanyol Nagy Armada főként viharok okozta tragédiája mellett a másik legfontosabb esemény, amely során az időjárás mentette meg Londont az ellenséges inváziótól, az 1744-es francia kudarc volt. A francia-angol ellenségeskedés évszázadokra visszanyúlik, a 18. század első felében a tengerekért és a kereskedelemért folyó véres gyarmati küzdelmek pedig odáig fajultak, hogy a zseniális francia tábornok, de Saxe kidolgozott egy Anglia elleni inváziós tervet, s már az angol trón új várományosát is megnevezte.

Célja az volt, hogy az osztrák örökösödési háborúban az osztrákokat, míg a többi európai összecsapásban Hannovert és Hollandiát pénzelő angolokat kiiktassa a kontinentális nagyhatalmi babérokra törő ország. Elképzelése nem volt elrugaszkodott, hiszen a jelentékeny flottával rendelkező britek anyaföldön állomásozó szárazföldi csapatai (maximum 10 ezer fő) igencsak kevésnek bizonyultak az állandó, minimum 200 ezer fős francia szárazföldi haddal szemben.

Az inváziós tervek készen voltak

A nagyszabású tervet azonban – amellett, hogy a franciák rosszul mérték fel az angol hajóhad helyzetét és annak megjelenésekor gyors visszavonulásba kezdtek – egy hatalmas vihar akadályozta meg februárban, amikor a francia flotta szállítóhajóit a több méteres hullámok Dunkerque-nél elnyelték. 1759-ben szintén tervbe vették az inváziót, de ez szintén kudarccal végződött.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Öt híres történelemformáló vihar

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra