Náci hatalomátvétel a sörcsarnokban
2013. november 7. 17:50 Csernus Szilveszter
Bajor sör, lövöldöző Hitler, utcai randalírozások, kormányalakítás, húsz halott. Úgy is mondhatnánk, kulcsszavakban ennyi volt 1923. november 8-9-ének müncheni sörházpuccsa. De a pontosan kilencven évvel ezelőtti náci forradalmi kísérlet háttere, menete és következményei ennél jóval fondorlatosabb történetet rejt. Adolf Hitler, a fiatal párt vezérének puccskísérlete annak ellenére margóra szorított témája a történelemtanításnak, hogy a későbbi diktátor azt tekintette nemzetszocialista mozgalma genezisének. A puccs helyszínét nem Hitler választotta. Egy bajor szeparatista mozgalom tartotta a sörházban politikai nagygyűlését, amikor Hitler és fegyveresei a csarnokba rontva átvették a hatalmat.
1923: a válság éve
Az 1918-ban köztársasággá alakult Németország, vagy ahogy az alkotmányozás helyéről nevezni szokás: a „weimari köztársaság” temérdek problémával nézett szembe a háború után. A csillagászati összegű jóvátételt a háborúban kimerült gazdaság nehézkesen tudta csak fizetni, az új köztársaság támogatóinak pedig a monarchista és a jobb- és baloldali szélsőséges mozgalmakkal kellett felvenniük a küzdelmet.
1920 márciusában a Kapp-Lüttwitz-puccs (amelyben mellékszereplőként Hitler is részt vett) és a Ruhr-vidéki munkásfelkelés még nem rengette meg az új rendszert, de már a krízis előjelei megmutatkoztak: 1921-ben Matias Erzberger politikus, míg 1922-ben Walther Rathenau külügyminiszter vált merénylet áldozatává. Még a válaszul meghozott szigorú köztársaságvédelmi törvények sem érték el a várt hatást.
Az 1923-as év nyitányaként január 10-11-én a Jóvátételi Bizottság határozata alapján francia-belga katonaság szállta meg Európa legnagyobb nehézipari centrumát, a Ruhr-vidéket, mondván, hogy Németország nem teljesíti rendesen a rá kirótt természetbeni jóvátételt. Erre a berlini kormány passzív ellenállásra, azaz sztrájkra szólította fel a munkásokat, hogy a franciák még egy gramm acélt se tudjanak hazavinni a területről. A Ruhr-válság oldalvizén pedig Litvánia foglalta el a Memel-vidéket, a német nép himnuszában is büszkén hangoztatott keleti bástyáját. Több sem kellett a nemzeti indulatok felkorbácsolásához. Az infláció drasztikus méreteket öltött, emberek milliói küzdöttek súlyos anyagi gondokkal, tömegek ábrándultak ki a köztársaságból, ami a szélsőségek megerősödéséhez és szeperatista mozgalmakhoz vezetett.
Szeptemberben a nem hivatásos, bújtatott hadsereg, az ún. „Fekete Reichswehr” fordult a berlini kormány ellen, Szászország és Türingia kormányválsága birodalmi beavatkozást igényelt, október 21-én kikiáltották a független Rajnai Köztársaságot, 23-án Hamburgban a kommunisták és a rendőrök összecsapása több tíz halottat hagyott maga után, de felkelések törtek ki Aachenben, Koblenzben, Bonnban, Wiesbadenben, Trierben és Mainzban is. A nácik sörházpuccsa tehát nem az egyetlen és nem is a legnagyobb veszély volt, ami a köztársaságot fenyegette 1923 őszén.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
