Mivel utaztak a diktátorok?
2013. május 29. 16:17
A politikai vezetők egyik fő tulajdonsága a reprezentációra való „hajlam” volt, vagyis meg akarták mutatni a világnak, hogy uralmuk alatt mekkora fejlődésen ment keresztül államuk. Ennek egyik eszköze a korabeli közlekedési lehetőségek legmodernebb változatainak birtoklása volt.
Napóleon
A franciák császárának, Napóleonnak természetesen még nem álltak rendelkezésére a száz évvel később már elérhető technikai vívmányok, így 80 (egyes források szerint 150) fős hátaslóállományából válogathatott. A császár ménese nagyrészt szürke arab és berber telivérekből állott, amelyek elvileg könnyebben kezelhetőek voltak európai társaiknál.
Napóleon Marengo hátán az Alpok előterében
Napóleon kedvenc lovát Marengónak hívták, amely legtöbb hadjáratában elkísérte a császárt. A nevét az 1800-as győztes marengói csata után kapó hatéves csődört 1799-ben Egyiptomból importálták, a szürke arab telivért a világhírű El Naseri méntelepen tenyésztették. Habár méretét tekintve igen kicsi volt (marmagassága csupán 143 centiméter), stabil, könnyen kezelhető és bátor lóként írták le a történetírók.
Marengo csontváza a londoni National Army Museumban
Az élete során nyolc alkalommal megsérülő telivér gazdáját az austerlitzi, a jénai, a wagrami és a waterlooi csatába is elkísérte, sőt Napóleon a Valladolidból Burgosba való vágtára is kedvenc lovát választotta, amikor öt óra alatt több mint 100 kilométert kellett megtennie a császárnak. A mén az orosz hadjáratot, a moszkvai csatát és a gyilkos visszavonulást is túlélte, azonban a császár utolsó csatájában, a waterlooi csatamezőn fogságba került, s Angliába szállították. 1831-ben lehelte ki lelkét, csontvázát jelenleg a londoni National Army Museumban őrzik.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
