Mit mutatott a viking iránytű?
2013. április 15. 17:21 Bernáth Balázs
A vikingek kiváló hajósok voltak, navigációs módszereiket azonban leginkább csak legendákból és szórványos írott forrásokból ismerjük. Korabeli navigációs eszközök alig maradtak ránk. Az egyik legfontosabb ilyen lelet egy 7 cm átmérőjű napiránytű tárcsája, melyet 1948-ban Grönlandon találtak. Bal fele és középső része hiányzik, így rekonstrukciója szükségszerűen feltételezéseken alapul, megtalálása óta több tanulmányban próbálták használatának módját megfejteni. A tárcsa iránytű funkciójára utal a szélén látható, mai szemmel szélrózsára emlékeztető díszítés. Bár a mágneses iránytűt nem ismerték, a viking hajósok is hasonló rendszert használtak az égtájak és irányok megkülönböztetésére.
Kövesd az árnyékot!
A napiránytű a napóra elvének megfordítása. Itt az árnyékvonal nem az órák múlásának követésére szolgál, hanem az árnyék csúcsát fedésbe hozva vele az északi irányt lehet kitűzni. Hogy a Grönlandon talált tárcsa napiránytűként szolgálhatott, arra a felületén látható, bizonyíthatóan szándékosan bevésett árnyékvonalak utalnak. Korábbi kutatások során ezek egyikét egyenes lefutása miatt az árnyék csúcsának napéjegyenlőség idején befutott egyenes útjaként értelmezték, a korabeli leírások szerinti grönlandi hajóúton, mely az északi szélesség 61-dik foka mentén vezetett a norvég partoktól Grönlandig.
A lelet elveszett középrészén egy tűszerű árnyékvető pálcát feltételeztek melynek árnyékát a tárcsán a hajósok megfigyelhették A napéjegyenlőség egyenes árnyékvonala egyértelműen kijelöli a tárcsán a kelet-nyugati irányt is, továbbá megadja az árnyékvető helyét és magasságát. Az elmélet alapján készült kisméretű napiránytűket korabeli viking hajótípusok másolatain is kipróbálták, és meglepően jól használhatónak találták.
A grönlandi iránytű lelettel az ELTE Biológiai Fizika Tanszékének Környezetoptika Laboratóriumában is foglalkoztunk. A fennmaradt legendák tanúsága szerint a vikingek napköveik segítségével akkor is képesek voltak a Napot megtalálni, és segítségével tájékozódni, ha azt felhők takarták, vagy a láthatár volt. Sok kutató szerint ez egy kettőstörő kristályokon alapuló feledésbe merült középkori polarimetriai eljárásra, égboltpolarizáción alapuló tengeri navigációja utal. Mivel más témák mellett több mint tíz éve kutatjuk az állatok polarizációlátását és az arra alapuló tájékozódási stratégiákat, különösen izgalmas számunkra, hogy miféle polarimetriás méréseket végezhettek egykor a viking hajósok, és milyen navigációs eszközökkel használhatták együtt a legendás napköveket.
Ezért részletesen megvizsgáltuk a grönlandi leletről készült, a Dán Tengerészeti Múzeum által rendelkezésünkre bocsátott nagyfelbontású fényképeket, és váratlan eredmény kaptunk. A fél tárcsán több vonal és véset látható, melyek elhelyezéséről és formájáról az elfogadott napiránytű elmélet nem tud számot adni. Bár kisméretű napiránytűkkel valóban jól lehet tájékozódni, maga a lelet erre a célra alig használható. Az égtájak jelölése pontatlan rajta, és a nap nagy részében az árnyékvető árnyéka nem vetülne a vésett árnyékvonalakra. A tárcsa északi részén viszont egyfajta skálabeosztás látható, mely az északi irányjelölésére kevéssé alkalmas, más funkcióját azonban eddig nem találták. Mindez arra sarkallt minket, hogy új, a leleten több részletet megmagyarázó elméletet alkossunk. Saját rekonstrukciónk eredménye egy formájában a korábbi elképzelésekhez hasonló, de funkciójában lényegesen eltérő navigációs műszer lett.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
